Siófok
Fő utca
A szentélytől jobbra.

Készítés1933

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.11.02. 17:41
Nincs ezen mit tagadni, ide csak véletlen estem be, mivel nem számoltam azzal, hogy átszállásra várva lesz bő fél órám. Nem emlékeztem arra sem, hogy az emlékére fenntartott honlapon lett volna nyilvántartott alkotása ebben a városban. Éppen csak betértem, mert bármilyen meglepő, nyitva volt és a szignó meggyőzött. (Igaz, a szentély üvegablakait csak az elvakult bizalomtól telve fotóztam, ott szignó nem volt, de bebizonyosodott, Róth Miksa "jegyzi".)

A Sarlós Boldogasszony tiszteletére 1739-ben felszentelt római katolikus templomot eredetileg barokk stílusban építették. Az idők folyamán felújításra szorult, azóta neoromán stílusjegyek befolyásolják az összképet, ami ma is jellemzi. [1]
Az Egyház egyik legnépszerűbb szentje Páduai Szent Antal, emléknapja június 13. Személyét több legenda övezi, ábrázolásánál attribútumai jellegzetesek.
"Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, a szegények és a tévelygők, az utasok, a szobrászok, gyümölcskereskedők, agyagmunkások és porcelánkészítők patrónusa. Terméketlenség, láz, tengeri betegség, tengeri vihar, hajótörés, háborús ínség, pestis esetén fohászkodnak hozzá. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.
Általában fiatal, szakáll nélküli ferences szerzetesként ábrázolják. Attribútumai: a könyv (Szentírás-szeretetének jeleként), liliom, kereszt, a gyermek Jézus, halak, szamár, monstrancia, kehely vagy ostya, égő szív." Ezt és továbbiakat ld. [2]
Források:
[1] Siófoki templomlátogatás https://malagarden.hu/siofoki-templomlatogatas/
[2] A Szentírás szekrénye és hathatós közbenjáró – Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentiras-szekrenye-es-hathatos-kozbenjaro-paduai-szent-antal-aldozopap-es-egyhaztanito

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Kapcsolódó
Jézus szíve

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376949
Feltöltve
2019.10.03. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:04

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376939
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 14.9mm • ISO3200

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376942
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/25 • 6.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376941
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376945
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 31.5mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376943

376944
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • 14.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376946
Feltöltve
2019.10.03. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 23.7mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:04

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376947
Feltöltve
2019.10.03. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • 15.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:04

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376948
Feltöltve
2019.10.03. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 51.6mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:04

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376940
Feltöltve
2019.10.03. 22:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 14.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:02

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376950
Feltöltve
2019.10.03. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 22:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.12.29. 14:10
Megérintettem a "Páduai Szent Antal" alkotást
19.11.02. 17:41
Göröntsér Vera publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.