Nagykanizsa, Eötvös tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Tanácsköztársasági emlékmű, Jancsi és Juliska

Nagykanizsa
Eötvös tér

Elbontás2001. június
Avatás1964. november 7.

Ády
2019.10.18. 14:08
A városi tanács a 60-as évek elején elhatározta, hogy tanácsköztársaság kikiáltásának negyvenötödik évfordulója alkalmával emlékművet állít a városban. Az Eötvös térre esett a választás, ahol az 1952-ben lerombolt Nagy-Magyarország emlékmű még létező talapzatát felhasználva, 1964-ben állították fel az alkotást. A Tanácsköztársasági emlékmű, egy kb. öt méter magas mészkő posztamensen álló, négy méteres női és férfi alakot ábrázol, amit Kerényi Jenő Kossuth-díjas szobrászművész készített. A városi köznyelvben csak Jancsi és Juliska néven emlegették őket.

Háborítatlanul állt az emlékmű vagy negyvenöt évig, míg jött az ötlet, hogy visszahelyezzék az eredeti helyére a Nagy-Magyarország emlékművet. 2010. júliusában ezért a lebontásra került 1919-es emlékmű, és egy jóval szerényebb talapzatra a tér déli oldalán állították fel újra.

"Hirdesse munkásosztályunk dicső tetteit
Felavatták a nagykanizsai 1919-es emlékművet

Nagykanizsán szombaton délelőtt mintegy négyezer ember sereglett a feldíszített Eötvös térre, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulóján tanúja legyen az 1919-es Tanácsköztársaság emlékműve felavatásának.....
... Ezután a város és a megye termelési eredményeit elemezte Kiss Károly elvtárs, befejezésük pedig az emlékmű jelentőségéről szólt, majd felavatta azt.
A magas, égbetörő, impozáns szoborról, Kerényi Jenő Kossuth-díjas művész alkotásáról a Fel vörösök, proletárok dallamainak kíséretében hullott le a fehér lénél.
Az emlékművet a város népének nevében Nagy Lajos, a városi tanács elnöke vette át, hangsúlyozta, hogy a nagykanizsaiak folytatták 1919 eszméinek, céljainak megvalósítását...."
Források:
Avatás: Zalai Hírlap, 1964. november 10. kedd (20. évfolyam, 263. szám) címlap
Rózsa Gyula: Kerényi Jenő (Glória Kiadó, 2010) https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/98
Népszava, 1963. szeptember 4. (91. évfolyam, 206. szám)
https://www.zaol.hu/eletstilus/ismerd-meg-
További linkek
Kerényi Jenő életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2274?kiemeles=ker%C3%A9nyi
Egy színes MTI kép ahol látszanak az arányok https://archivum.mtva.hu/images/medium/MTI-FOTO-SFRNZ3dVNUh4eWREaEFnOW5TNThnM2RHL1FRYUdkRW1Bb0hsNm1PTVAxST0.jpg

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

"Az avató ünnepségen több ezres tömeg hallgatta végig Kiss Károly elvtárs ünnepi beszédét." (Fotó: Buzefe D.)
Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
438730
Forrás
Zalai Hírlap, 1964. november 10. kedd (20. évfolyam, 263. szám) címlap
Feltöltve
2021.04.05. 16:36
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.05. 16:36
Archív felvétel
"Az avató ünnepségen több ezres tömeg hallgatta végig Kiss Károly elvtárs ünnepi beszédét." (Fotó: Buzefe D.)

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

"Az emlékmű avatás ünnepélyes pillanata,
Kerényi Jenő szobrászművész alkotásáról lehull a lepel" (Fotó: Buzefe D.)
Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
438729
Forrás
Zalai Hírlap, 1964. november 10. kedd (20. évfolyam, 263. szám) címlap
Feltöltve
2021.04.05. 16:36
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.05. 16:36
Archív felvétel
"Az emlékmű avatás ünnepélyes pillanata,
Kerényi Jenő szobrászművész alkotásáról lehull a lepel" (Fotó: Buzefe D.)

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
226783
Forrás
Nagykanizsa képeskönyv Kiadó: Mózes Pál
Feltöltve
2015.12.11. 13:34
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.12.11. 13:34
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
379064
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.18. 12:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.18. 12:54
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Orig: Bojár Sándor
Kép- 178108
Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
370304
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.08.22. 14:52

Ády 19.08.22. 14:52
Archív felvétel
Orig: Bojár Sándor
Kép- 178108

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
144626
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.08.06. 12:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.08.06. 12:32
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
226784
Forrás
Nagykanizsa képeskönyv
Feltöltve
2015.12.11. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.12.11. 13:35
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
378920
Forrás
Valóság, 1975 április 1. (18. évfolyam, 4. szám)
Feltöltve
2019.10.17. 15:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.17. 15:11
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
378922
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/D1635.jpg
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2019.10.17. 15:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet G4050

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.17. 15:48
2014. március

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Orig: Bojár Sándor
Kép- 178108
Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
379065
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.10.18. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.18. 13:02
Archív felvétel
Orig: Bojár Sándor
Kép- 178108

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
379063
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.18. 12:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.18. 12:54
Archív felvétel

"Fiatalok a szélben" c. alkotás fotói

"2001. július 20.:
.... A képen jobbról: a talapzatról leemelt tanácsköztársasági emlékmű, háttérben a Nagy-Magyarország emlékmű. MTI Fotó"
Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
378921
Forrás
https://www.zaol.hu/eletstilus/ismerd-meg-kepeken-nagykanizsa-multjat-2715115/
Feltöltve
2019.10.17. 15:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.17. 15:19
Archív felvétel
"2001. július 20.: .... A képen jobbról: a talapzatról leemelt tanácsköztársasági emlékmű, ...Teljes szöveg"2001. július 20.:
.... A képen jobbról: a talapzatról leemelt tanácsköztársasági emlékmű, háttérben a Nagy-Magyarország emlékmű. MTI Fotó"Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.04.05. 16:36
2 új fotót töltöttem a "Fiatalok a szélben" műlaphoz
19.10.18. 14:08
Ády publikálta "Fiatalok a szélben" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.