Fertőd, Bartók Béla utca

Fertőd
Bartók Béla utca
A Szt. András templom közelében

Felállítás2006. október 23.

Bertha János
2019.10.18. 21:21
Fertőd Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére határozta el az emlékmű létrehozását.
Kovács György Fertőhomokon élő szobrászművész és restaurátor kapott megbízást az emlékmű elkészítésére.
Helyszínéül a süttöri városrész került kijelölésre, az egykori tüzér-, majd orosz laktanya területének az a része, ahol fizikai-lelki bántalmakat szenvedtek azok, akik neve a kockakövekre vésetett.

Wittner Mária 2016-os ünnepi megemlékezésében így vallott az alkotásról:
„ … Az első benyomás, ami ért, az az ’56-os emlékmű volt. Nem tudom, hogy ismerik-e a Magyar Piétát?
A Magyar Piétát, ami Szegeden a Dóm mellett van Tóbiás Klára művész alkotása, ahol a Szűz Mária ölében pont olyan mozdulattal, mint a Piétán, ahogy Jézus, a keresztről levett Jézus az ölében fekszik, úgy fekszik az ölében a magyar lyukas zászló.
És akkor meglátom ezt az emlékművet itt Fertődön, és az első gondolatom a döbbenet volt, hogy a kép, ami az emlékművön van, az anyag, ami omlik, az Veronika kendőjére emlékeztet, csak nem a Jézus arc van benne, hanem a lyukas zászló. Az a lyukas zászló, amire Veronában egy fiatalember azt mondta, hogy a lyuk lehet Krisztus sebe, de lehet egy golyó ütötte seb is.
És valóban ő világított rá a lyukas zászlónk szakralitására. Hiszen valóban lehet Krisztus sebe, és lehet egy golyó ütötte seb is, hiszen annyian meghaltak benne. …” [1]

A barikád kockaövei között találjuk azok nevét márványba faragva, akik Eszterháza és Süttör áldoztai voltak a forradalmat követő megtorlásnak.

„Mert ezerszer is október-november...
ritka ősz: csak erre gondol az ember,
mert ezerszer is szent hősökért kiált,
kikért eljött még a láng!”[2]
(Nagy Gáspár: Október végi tiszta lángok)
Források:
[1] Fertődi kalendárium - 2018 (Részlet Wittner Mária ünnepi beszédéből)
Esterházy Pál Alapítvány kiadványa - ISBN 2061-389X
[2] http://www.jamk.hu/ujforras/050817.htm

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378828
Feltöltve
2019.10.16. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 21:59

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378831
Feltöltve
2019.10.16. 22:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:00

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378827
Feltöltve
2019.10.16. 21:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 21:58

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378834
Feltöltve
2019.10.16. 22:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:03

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378832
Feltöltve
2019.10.16. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:01

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378833
Feltöltve
2019.10.16. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:02

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378837
Feltöltve
2019.10.16. 22:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/320 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:05

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378835
Feltöltve
2019.10.16. 22:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:03

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378836
Feltöltve
2019.10.16. 22:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/60 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:04

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378838
Feltöltve
2019.10.16. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 22:06

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378829
Feltöltve
2019.10.16. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 21:59

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
378826
Feltöltve
2019.10.16. 21:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.16. 21:57

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
509341
Feltöltve
2022.11.22. 15:07
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.22. 15:07

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
509342
Feltöltve
2022.11.22. 15:07
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/50 • ISO100

509343
Feltöltve
2022.11.22. 15:07
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/25 • ISO640

509344
Feltöltve
2022.11.22. 15:07
EXIF információk...
Nokia / Lumia 735
ƒ19/10 • 1/17 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.22. 15:07
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.11.22. 15:07
4 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz
19.10.18. 21:21
A közösség publikálta Bertha János "1956-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.