Budapest, XIII. kerület, Váci út 152-156.

Állapot: Lebontott

Budapest
XIII. kerület, Váci út 152-156.
Az egykori Láng Gépgyár egyik volt épületének falán volt.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.08.05. 18:25
Valamikor,amikor csatlakoztam ehhez a mozgalomhoz (ami akkor még nem volt mozgalom), igyekeztem megragadni minden lehetőséget, aminél esély volt arra, hogy felderítsek olyasmit, ami az elődöknek nem sikerült. Akkoriban az a hír járta, hogy fogynak az alkotások (és ez még ma is áll). A Láng Gépgyár előtt is állt egy alkotás (kapcsolom), ami esetleg a gyár területére került – gondoltam, vagy olvastam. Így csatlakoztam a Miénk a ház egy sétájához, ami az akkor már rég magánkézbe került és sajnálatosan "bontásnak indult" gyár területét járta be. Akkor mutatta a csoport vezetője ezt a kuriózumnak számító képet. Persze, már a felirat is vonzó: "ÉLJEN MÁJUS 1 / A MUNKA ÜNNEPE." Így, ponttal...
Én persze lekaptam a képet, csak úgy futtában. (Egy ideje keresem, archíváltam... nagyon.) Akkor a szobor izgatott (nem lett meg, de infó sem), kevéssé figyeltem. Megbántam. Később volt még egy bejárás, de arra nem sikerült elmenni. Akkor készült a képsorozat első fotója és akkortájt született az elhatározás, a városvédő séták szervezését végző munkacsoport hátterét működtető egyesület megmenti az egyedülálló relikviát.
A kép igaz tükre a kornak, amiben született. Az természetes, hogy itt, a valamikori munkás-környezetben volt ilyen. Ami meglepő, hogy megmaradt – akkor is, amikor már rég külföldi tulajdonban volt a gyár területe.
Az életkép ünnepre hívja a munkásokat. Címe, egyben felirata és tartalma is. Férfiak és nők csoportja munkásruhában, itt-ott szerszámokkal a kezükben, és egy kitüntetés is látszik egyikük mellkasán. A jobb-szélen egy fegyveres katona (a Láng Gépgyár "titkos" profilja a fegyvergyártás volt), középen a tanuló ifjúság képviseletében egy fiatal lány. A középpontban egy Rákosi-címer fémjelzi a kort, az elvárható vörös csillaggal együtt.
Nem hanyagolható el a két békegalamb, amik zuhanórepülésben közelítenek az "életképhez".
A képsorozat végigköveti a leletmentés lépéseit az ötlettől, a megmenekülésig (a lépések sorozatát a képek melletti megjegyzés-rovat rögzíti). Mindez közvetlen az épület ledózerolása előtt.

Egy relikvia, amit megmentettek. Van még kevés dolgom, mert egyelőre nem sikerült megtudni, hová menekítették egy korszak beszédes lenyomatát.
Források:
2011-es bejárás az egykori Láng Gépgyár területén.
http://www.mienkahaz.hu/rolunk.html
https://www.facebook.com/mienkahaz/

Cím alapján hasonló

"Éljen május 1." c. alkotás fotói Budapest településről

Az egyesület elhatározta, hogy megmenti "a markológép csápjai elől".
Feltöltő
Azonosító
367662
Forrás
https://www.facebook.com/mienkahaz/
Évszám
2012
Feltöltve
2019.08.03. 09:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.03. 09:50
2012, Archív felvétel

A két felkért restaurátor.
Feltöltő
Azonosító
367669
Forrás
https://www.facebook.com/mienkahaz/
Évszám
2012
Feltöltve
2019.08.03. 09:52

Göröntsér Vera 19.08.03. 09:52

Formába öntött ipar séta.
Feltöltő
Azonosító
367664

Festék és vakolatvédelem előtt. 2012. 06. 01.
Feltöltő
Azonosító
367672

Munka eleje.
Feltöltő
Azonosító
367665

Védelem, üvegszálas anyagborítás. 2012. 06. 06.
Feltöltő
Azonosító
367666

Levétel előtt.
Feltöltő
Azonosító
367667

Utolsó napja 2012. 06.13-án
Feltöltő
Azonosító
367671

Utolsó nap, 2012. 06. 13.
Feltöltő
Azonosító
367668

Szakaszonként került le a kép.
Feltöltő
Azonosító
367670

Bontás után.
Feltöltő
Azonosító
367673
Forrás
https://www.facebook.com/mienkahaz/
Évszám
2012
Feltöltve
2019.08.03. 09:53

Göröntsér Vera 19.08.03. 09:53
2012, Archív felvétel
Bontás után.

"Éljen május 1." c. alkotás fotói Budapest településről

Szemléltetés: a "vég". 2012. 06. 13.
Feltöltő
Azonosító
367663
Forrás
https://www.facebook.com/mienkahaz/
Évszám
2012
Feltöltve
2019.08.03. 09:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.03. 09:50
2012, Archív felvétel
Szemléltetés: a "vég". 2012. 06. 13.
Összesen 12 fotó

Műlap története

12 napja
Göröntsér Vera publikálta "Éljen május 1." c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.