Lakodalmas - figurális síkkerámia

Dalmand, Kossuth Lajos utca 7.
További képek a Fotólistában

Dalmand
Kossuth Lajos utca 7.
egykori Dalmandi Állami Gazdaság Kultúrotthona aulájában található

Felállítás1967

Balczó Edit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.07.24. 09:15
Hirtelen ötlettől vezérelve hétfő délelőtt úgy gondoltuk, hogy teszünk egy családi-baráti kirándulást Sikondára. Többször jártam már arra, de sose álltam meg ott. Egyből beindultak a kis fogaskerekek a fejemben, hogy Komló is ott van a szomszédban, talán belefér egy kis fotózás is. Aztán egyből beugrott Dalmand, ott halad el mellette a főút. Tudtam, hogy van (volt?) ott egy alkotás Balczó Edittől [1]. Egyszer-kétszer már nekiugrottam a kutatásának, de nem volt meg a lendület és hanyagoltam. Nagyjából egy hónapja Ády is bedobta az egyik beszélgetésünknél, említettem neki, hogy "listás" ez az alkotás nálam, de nem sok reményt fűzök hozzá, hogy még megvan.

Gyorsan vettem a bátorságot (és a telefont), megcsörgettem a helyi önkormányzatot. Sajnos nem nagyon tudtak segíteni, de kaptam tőlük egy nevet és telefonszámot. A vonal túlsó végén Právicsné Gyöngyi jelentkezett. Rövid bemutatkozásom és bevezetőm elmondása után egyből tudta, hogy mit keresek, azonnal elárulta melyik épületben volt, de nem tudta megmondani, hogy az alkotás még létezhet-e. Többször látta korábban, mert az épület az egykori Dalmandi Állami Gazdaság Kultúrotthonaként funkcionált évtizedeken keresztül. Majd jött a rendszerváltás és a privatizáció. Az épület magántulajdonba került, több tulajdonosa is volt. Jelenleg egy elektronikai cég telephelye és nemrég teljesen felújították. Említette, hogy utánakérdez, türelmet kért.

Nem telt el még 10 perc sem, máris csörgött a telefonom. Mosolygott, mert már tudta: az alkotás teljes pompájában az épület bejárati aulájában látható. Itt már kicsit nehezen találtam a szavakat, nem győztem megköszönni a segítségét. Említette, hogy szabadságolás miatt a fotózási engedélyt csak később fogom tudni megkérni. Eleve a tudat, hogy a kerámia még megvan már önmagában hatalmas boldogságot okozott, nem muszáj nekem azonnal fotózni, a lényeg, hogy megvan a kerámia. Miután letettük a telefont pár perc múlva sms-t kaptam tőle, miszerint a fotózási engedély elintézve, útba is tudom ejteni Sikondára menet. Egy órával korábban abban sem voltam biztos, hogy az 1967-ben készült murália egyáltalán létezik, most meg minden leszervezve. Nehezen tértem magamhoz, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna...

A helyszínen szó szerint tárt kapukkal és árnyékos parkolóval vártak. Már az utcáról láttam az alkotás egy-egy részletét, nagyon kíváncsi voltam rá. Fantasztikus, csodálatos, meseszép, leesett az állam. Teljes eredeti pompájában ragyogott a több, mint 50 éves kerámia kompozíció. A figurális síkkerámia alkotás méreteit tekintve nagyjából 4-5 méter széles lehet és közel 1 méter magas. Egy falusi lakodalom színpompás képsorai elevenednek meg; középen az asztalnál az ifjú pár és örömszülők, tőlük balra és jobbra zenészek húzzák a talpalávalót, melyre többen ropják a táncot, miközben finom falatok érkeznek az asztalhoz. Helyszínen kísérőmtől megtudtam, elég sok lakodalomnak adott helyszínt egykoron az épület, annak idején ő is többször részt vett egynémelyen.

"A népies irányzat egyik legmarkánsabb képviselője kétségtelenül Balczó Edit. Épülethez kapcsolódó plasztikákat, murális munkákat készített, kisméretű festett faliképeit az Iparművészeti Vállalaton keresztül forgalmazta. Technikájában és formavilágában is a magyar néphagyomány ősi forrásából merít. Ez azt jelenti, hogy kerámiáin a népi hangvétel, népművészet és néprajz ihletését fedezhetjük föl. Modern figurális és mozaikmunkáin is átsüt a balladai hangulat, amely különös atmoszférát kölcsönöz alkotásainak. Formáit a modern művészeti irányzatok is befolyásolják, elsősorban az expresszionizmus és a gyermekrajzok. Műveit a mozgás és dinamika jellemzik."[1]

A KMML-ban "Lakodalmas" figurális síkkerámiaként van megnevezve, ezért lett a műlap neve/címe is ez. [2]

Óriási köszönet Právicsné Gyöngyinek a segítségért, szervezésért, továbbá a telephely munkatársainak, hogy engedélyezték a fotózást és ilyen segítőkészen és lelkesen álltak hozzám! Külön öröm számomra / számunkra , hogy az épület felújítása során ilyen körültekintően jártak el, vigyáznak rá és nagy becsben tartják az alkotást!
Források:
[1] Balczó Edit életrajza: http://josamuzeum.hu/kiallitasok/archivum/3963-2/
[2] Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/211

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366508
Feltöltve
2019.07.24. 08:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/320 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:53

366507

366509

366501
Feltöltve
2019.07.24. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/160 • 50mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:49

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366502
Feltöltve
2019.07.24. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/160 • 52mm • ISO200

366503
Feltöltve
2019.07.24. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/160 • 42mm • ISO200

366504
Feltöltve
2019.07.24. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/200 • 42mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:49

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366505

366506

366510
Feltöltve
2019.07.24. 08:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/125 • 75mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:59

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366511
Feltöltve
2019.07.24. 08:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 75mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:59

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366512
Feltöltve
2019.07.24. 08:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/125 • 66mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:59

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366513

366514
Feltöltve
2019.07.24. 08:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/125 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:59

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366515
Feltöltve
2019.07.24. 08:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/125 • 70mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 08:59

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366516
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/125 • 45mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366517
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 70mm • ISO200

366518
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/100 • 105mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366519
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/100 • 85mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366520
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 66mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366521

366522
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 62mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366523
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/125 • 52mm • ISO200

366524

366525

366526
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/100 • 98mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366527
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 80mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09

"Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Balczó Edit (keramikus)
Település
Dalmand
Feltöltő
Azonosító
366528
Feltöltve
2019.07.24. 09:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 75mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.07.24. 09:09
Összesen 28 fotó

Műlap története

19.07.24. 09:15
Szapet publikálta "Lakodalmas - figurális síkkerámia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.