Szabadbáránd (Großwarasdorf), Obere Hauptstraße 9.

Alternatív, helyi címek:Pest-, Dreifaltigkeitssäule
Angol cím:Plague Column

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.07.24. 08:17
Szabadbáránd (Großwarasdorf) - Borisfalva (Kleinwarasdorf).
A trianoni békediktátum következtében Magyarországtól elcsatolt, és 1922. január 1-jén Ausztriában Burgenland néven létrehozott új tartományának része a felsőpulyai járásban.

A Pestisoszlopokat egyes esetekben a „fekete-haláltól” való megmenekülés reményében,- máshol a vészt megállítandó állították a Szűzanya tiszteletére, közbenjárását kérve.

„… Mért éppen nekem adtad ezt a két szemet,
látni világunk mérhetetlen szenvedését?
Mért éppen nekem ezt a szívet,
hogy csordultig megteljék szánalommal értük,
kik mint a fázó kisdedek, vacogva megváltásukért zokognak?” (Rónay György Mária éneke)

Szabadbáránd esetében a település honlapja szerint a járvány áldozatainak emlékére, a XVIII. században készült. Pontos évszámot sem a település honlapján, illetve más forrásban, az oszlopon sem találtam.

Szőlőindás motívumokkal díszített oszlopfő angyalfejekkel díszített. (Szinte megegyező a Széchenyi falujában, Nagycenknek a Szent István templom előtt található Pestisoszloppal.) Rajta középen, koronázott fővel, karjában a gyermek Jézussal a Szűz Mária alakja, mellette Szent Sebestyén és Szent Rókus, mindketten aranyozott glóriával ábrázolva. Lábaiknál a harmadik pestis szent, Rozália fekvő, domborműves alakja a feszülettel.
Források:
-https://hu.wikipedia.org/wiki/Szabadb%C3%A1r%C3%A1nd
-Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953)
-Olasz Ferenc: Te Deum
-Rónay György: Mária éneke
-https://www.kozterkep.hu/5920/pestisoszlop

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Pestisoszlop

Cím alapján hasonló

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
366318
Feltöltve
2019.07.22. 09:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.22. 09:50

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
366319
Feltöltve
2019.07.22. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.22. 09:52

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
366320
Feltöltve
2019.07.22. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.22. 09:53

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
482877
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.04.02. 09:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.04.02. 09:32
2019. július

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
482876

482878

482879

482874
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.04.02. 09:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.04.02. 09:32
2019. július

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
482875

482881

482880
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.04.02. 09:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.04.02. 09:32
2019. július

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
366322
Feltöltve
2019.07.22. 09:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.22. 09:54

"Pestisoszlop" c. alkotás fotói

Település
Szabadbáránd (Großwarasdorf)
Feltöltő
Azonosító
366321
Feltöltve
2019.07.22. 09:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/40 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.22. 09:54
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.04.02. 09:32
8 új fotót töltöttem a "Pestisoszlop" műlaphoz
19.07.24. 08:17
A közösség publikálta Bertha János "Pestisoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.