I-II. világháborús és 1956-os emlék

Szava, Kossuth Lajos utca 99.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Szava
Kossuth Lajos utca 99.

Avatás1930. augusztus 31.
Készítés1928

ifj. Fogl János (kőfaragó)
Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.06.05. 13:05
Szava egyetlen nevezetessége a református templom. A főutca északnyugati végén áll a templom és a lelkészlak. Az előttük lévő háromszög alakú park közepén van a világháborús emlékmű.

Az emlékmű kőpillérének tetején egy turul bronzszobra van. A madár kiterjeszti a szárnyait és fejét felfelé fordítja. Alatta a levelek fonata emelkedik ki a kőből.

A talapzat délkeleti oldalán, egy fekete kőlapon ez a felirat olvasható:
AZ 1914 – 1918
VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK
19 név.
EMLÉKÉRE ÁLLÍTATTA
SZAVA KÖZSÉG
HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1928.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint ez "I-II. világháborús és 1956-os emlék". Ugyanis a talapzat délnyugati oldalán van még egy fekete kőlap. Erre ezt vésték:
A II. VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK EMLÉKÉRE
12 név

1956-os MÁRTÍR
KÁLMÁN DEZSŐ
POSZTUMUSZ ŐRNAGY

KÉSZÍTTETTÉK A HOZZÁTARTOZÓK
ÉS A FALU LAKOSSÁGA
1989

Az emlékmű délkeleti oldalán egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. Szépen felújított, csillogó felületű. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

Az emlékmű tábláján az 1928-as évszám mutatja annak elkészültét. Az avatás később volt. 2021. szeptember 2-án juttatta el hozzám Ocsovai András egy "Hősi emlékmű-avatás Szaván" című cikket a Pécsi Naplóból, amelyben részletesen beszámolnak, hogy 1930. augusztus 31-én történt a világháborús emlékmű ünnepélyes avatása. A cikk végén ez van: "Az emlékmű ifj. Fogl János pécsi kőfaragómester sikerült munkája."[4]
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2844
Az 1930. augusztus 31-i avatásról megjelent cikk:
[4] Hősi emlékmű-avatás Szaván. Pécsi Napló 39. évf. 1930. szeptember 2. 198. szám p. 4.

Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357763
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/200 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:47
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357764
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:48
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357765
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • 21.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:49
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357766
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • 38.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:49
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357767
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/60 • 38.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:50
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357768
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/125 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:50
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357769
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/200 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:52
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357770
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:52
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357771
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • 18.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:55
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357772
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • 18.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:55
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357773
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/200 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:56
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357774

357775
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/160 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:57
2018. június

"I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Fogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Szava
Feltöltő
Azonosító
357776

357777
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.29. 09:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.29. 09:58
2018. június
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.06.05. 13:05
Keszthelyi Sándor publikálta "I-II. világháborús és 1956-os emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.