I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Szilágy, Hősök tere.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Szilágy
Hősök tere.

Felállítás1924

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.05.27. 20:21
Szilágy közepén, a közparkban (de egy mély árok szélén) van a világháborús emlékmű. Alacsony kovácsoltvas kerítés övezi.

A pillér tetején egy különleges bronz alkotás van. Egy harang és egy turulmadár. A harang csonka, mert két oldalról áttört, így benne látható a harang ütője. A turul karmaival a harang tetején áll, a kiterjesztett szárnyaival próbál erről elrepülni, vagy elragadni a harangot.

A kőpillér keleti oldalán babérfonat övezi a feliratot:
AZ 1914 – 1918 ÉVI
VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK
21 név.
ÁLLÍTTATTA SZILÁGY KÖZSÉG
HÁLÁS KÖZÖNSÉGE 1924.

A keleti oldal alján egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

A szilágyi pillér északi oldalára 1990-ben egy további kőtáblát erősítettek fel. Felirata:
SZILÁGY KÖZSÉG
II. VILÁGHÁBORÚ
HŐSI HALOTTAI
11 áldozat nevével.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2989



Közös gyűjteményben
Turulmadarak
Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357511
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:15
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357512
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:15
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357513
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357514
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/800 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357515
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/640 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357516
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/800 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:17
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357517
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/500 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357518
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357519
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/250 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:19
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357520
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:20
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357521
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:20
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Szilágy településről

Feltöltő
Azonosító
357522
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 15:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 15:21
2017. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

05.27. 20:21
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.