I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája

Geresdlak, Dózsa György utca 63.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Geresdlak
Dózsa György utca 63.

Készítés1922

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2019.05.27. 20:18
Geresd, Kisgeresd és Püspöklak 1968. június 30-án egyesült Geresdlak néven. Geresd települése és temploma Geresdlak keleti részén található. A Remete Szent Pál tiszteletére szentelt geresdi templom keleti falán vannak a világháborús áldozatok emléktáblái.

Az ajtótól balra van az I. világháborús hősi emlék, az domborműves emléktábla. A kőkeretekkel határolt táblán felül ez a felirat van: GERESD KÖZSÉG HŐSI HALOTTAI:
Lejjebb: 1914 1918
A nevek következnek: 36 hősi halott neve, feltüntetve születésük évszámát. Egy 1899-ben született neve is kőbe van vésve.

A felső rész közepén egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

A geresdi templom ajtajától jobbra is van egy kőtábla a falon. Ennek felirata:
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ
GERESDI ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE
Itt 50 áldozat neve sorakozik.
Ez a tábla dísztelen és művészeti érték nélküli.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1026

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357475
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/160 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357476
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:17
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357477
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:17
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357478
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357479
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/640 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357480
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/250 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:19
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357481
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/200 • 18.6mm • ISO100

357482
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:20

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:20
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357483
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:21
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357484

357485
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:21
Képinfó
Szignó a képen

357486
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:22
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
357487
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.27. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/500 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.27. 13:22
2017. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.05.27. 20:18
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.