Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből

Budapest, V. kerület, Szent István tér 1.

Budapest
V. kerület, Szent István tér 1.
A bazilika mennyezetén

Felállítás1905

Lotz Károly (festőművész)
Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2019.04.05. 19:10
A Bazilika építkezése 1851-ben kezdődött és 1889-ben befejeződött. A városrészt, amiben a templom épült, Lipótvárosnak nevezték el II. Lipót koronázási emlékére. Ezért a templomot is Szent Lipót templomnak nevezték el. 1896. május 7-én Lollok Lénárd plébános azt javasolta, hogy a bazilika Szent Lipót helyett Szent István nevét viselje. A terveket Hild József készítette 1845-ben és építését is ő kezdte el 1851-ben. Az építész halála után az építést 1867-től Ybl Miklós folytatta, majd Kauser József fejezte be.
A négy jelenet: Krisztus születése, Jairus leányának feltámasztása, A tanító Jézus, Krisztus feltámadása.

„A hevederíveken Lotz Károly négy hatalmas mozaik képe látható. A kórus oldalán Jézus, a másik az Üdvözítő, mint tanító, a Mária-oltárnál a Csodatevő Jézus, az apszis felől a Feltámadt Krisztus. Mindezek mondanivalója Jézus a világ Megváltója, Isten Fia, akit a próféták megjövendöltek, akiről a tanítványok tanúságot tettek, aki önmagát igazolta, születése, tanítása, isteni ereje által.”
Források:
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2353/fajlok/szent-istvan-bazilika.pdf
Szent István Bazilika Plébániai Hivatala: A felújított Szent István Bazilika 2003 8. oldal

Cím alapján hasonló

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349602
Feltöltve
2019.04.05. 18:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:48

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349603
Feltöltve
2019.04.05. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:49

349604
Feltöltve
2019.04.05. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/4 • ISO400

349605

349606
Feltöltve
2019.04.05. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/12 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:50

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349607
Feltöltve
2019.04.05. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:50

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349608
Feltöltve
2019.04.05. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:51

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349609
Feltöltve
2019.04.05. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:51

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349610
Feltöltve
2019.04.05. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:52

349611

349612
Feltöltve
2019.04.05. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:52

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349613
Feltöltve
2019.04.05. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:53

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349614
Feltöltve
2019.04.05. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 18:54

"Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349615

349710
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.04.06. 16:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.06. 16:16
2013. február
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.02.27. 15:00
Megérintettem a "Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" alkotást
19.04.06. 16:16
1 új fotót töltöttem a "Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" műlaphoz
19.04.05. 19:10
Dénes Ildikó publikálta "Szent István-bazilika: Négy jelenet Krisztus életéből" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.