Szent István-bazilika: A négy evangélista

Budapest, V. kerület, Szent István tér 1.

Budapest
V. kerület, Szent István tér 1.

Felállítás1905

Lotz Károly (festőművész)
Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)
Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2019.04.05. 19:09
A Bazilika építkezése 1851-ben kezdődött és 1889-ben befejeződött. A városrészt, amiben a templom épült, Lipótvárosnak nevezték el II. Lipót koronázási emlékére. Ezért a templomot is Szent Lipót templomnak nevezték el. 1896. május 7-én Lollok Lénárd plébános azt javasolta, hogy a bazilika Szent Lipót helyett Szent István nevét viselje. A terveket Hild József készítette 1845-ben és építését is ő kezdte el 1851-ben. Az építész halála után az építést 1867-től Ybl Miklós folytatta, majd Kauser József fejezte be.
A kupolát tartó pillérek boltcikkelyein van a négy evangélista mozaikja. A szószék fölött Máté angyallal, a másik három evangélista Márk oroszlánnal, Lukács ökörrel, János a sassal látható.
Források:
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2353/fajlok/szent-istvan-bazilika.pdf
Szent István Bazilika Plébániai Hivatala: A felújított Szent István Bazilika 2003 7. oldal

Cím alapján hasonló

"Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349616
Feltöltve
2019.04.05. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:01

349617
Feltöltve
2019.04.05. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/9 • ISO400

349618
Feltöltve
2019.04.05. 19:02

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:02

349619

349620

349621

349622
Feltöltve
2019.04.05. 19:03
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/17 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:03

"Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349623
Feltöltve
2019.04.05. 19:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:03

"Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349624
Feltöltve
2019.04.05. 19:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:04

"Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349625
Feltöltve
2019.04.05. 19:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/14 • ISO400

349626
Feltöltve
2019.04.05. 19:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/10 • ISO400

349627
Feltöltve
2019.04.05. 19:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/7 • ISO400

349628

349629
Feltöltve
2019.04.05. 19:05

Dénes Ildikó 19.04.05. 19:05

"Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Salviati, Jesurum & Co. Ltd Jesurum (mozaikkészítő, közreműködő)Gesso Kft. (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349711
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2019.04.06. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.06. 16:17
2013. február
Összesen 15 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Szent István-bazilika: A négy evangélista" alkotást
23.09.05. 17:17
Megérintettem a "Szent István-bazilika: A négy evangélista" alkotást
19.04.06. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Szent István-bazilika: A négy evangélista" műlaphoz
19.04.05. 19:09
Dénes Ildikó publikálta "Szent István-bazilika: A négy evangélista" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.