Szűz Mária a gyermek Jézussal

Martfű, Szent István tér 3.

Martfű
Szent István tér 3.
A templom bejáratától jobbra lévő szoborfülkében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.09.03. 17:52
Hosszú idő után kezdtek hozzá Martfűn az önálló katolikus templom építéséhez. Korábban a folyó túloldalán, a tiszaföldvári plébánia látta el a hívek szolgálatát. Az alapkő letételére 1991-ben került sor, ezzel kezdődött meg az építkezés. Bár az új templom még épült, szentmiséket már a tető nélküli falak között, a szabad ég alatt is tartottak.
A templom történetével foglalkozó források nem is említik a felszentelés pontos dátumát. Azt igen, éppen a fiatal egyház-közösségre tekintettel a templom védőszentjének a "hitetlen apostol", Szent Tamást választották.

A belső kialakításnál a titulust adó apostol életének két meghatározó állomását idéző jelképrendszert alkalmaztak. "Az építész a névadó apostol életének két fontos helyszínét, Jeruzsálemet és Indiát komponálta az épületbe. (Tamás Jeruzsálemben találkozott a feltámadt Jézussal és Indiában halt vértanúhalált)."

Meszlényi János sajátos, magyarországi templomban elsőként alkalmazott technikával készült, rézlemezből hajtogatott szobrokat készített, amik a belső tér különböző pontjain kaptak helyet.
A bejárat két oldalán egy-egy szoborfülkében a Szent Család tagjai alakjait helyezték el. A bejárattal szemben állva, jobb oldalon Szűz Mária áll, karján a gyermek Jézussal.
Ezek az alkotások kisebbek, mint a pl. a templomtérben a földön álló Szent Tamás szobra. Gondolom, alkalmazkodva az itt némileg beszűkült tér adottságaihoz.

A jelenet tulajdonképpen az alap-ábrázolást mutatja. Mária elhivatottságának tudatában, egyenes testtartásban áll, arcán szokatlan büszkeség látszik. Érdekes, nem látszik, hogy haja lenne, a testét, fejét is beborító réz-lepel helyettesíti. Előre néz, kezének kis, finom mozdulata sugározza a figyelmet és szeretetet a karján ülő, már nagyobbacska Jézus felé.
Források:
http://www.martfu.hu/?module=news&action=show&nid=174943
http://szenttamas.lapok.hu/keret.cgi?/templom.html
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s104.html

Kapcsolódó
Szent Tamás
Kapcsolódó
Korpusz
Kapcsolódó
Szent József
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323039
Feltöltve
2018.09.01. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.01. 16:49

"Szűz Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323033
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.01. 16:48

"Szűz Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323034
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO800

323036
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

323037
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

323035
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

323038
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1250

323043
Feltöltve
2018.09.01. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1600

323042
Feltöltve
2018.09.01. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

323041

323040
Feltöltve
2018.09.01. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.01. 16:49

"Szűz Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323032
Feltöltve
2018.09.01. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.01. 16:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.08.13. 14:47
Megérintettem a "Szűz Mária a gyermek Jézussal" alkotást
18.09.03. 17:52
Göröntsér Vera publikálta "Szűz Mária a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.