Keresztelő Szent János

Martfű, Szent István tér 3.

Martfű
Szent István tér 3.
A templom bal oldali hajójában, Szent Tamás szobrával szemben.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.08.13. 17:33
Martfűn sokáig nem volt önálló katolikus templom. Az építkezések 1991-ben kezdődtek és 10 évig tartottak, az orgona felszentelésével értek véget. A templom megépítését végigkísérő József atya szavai szerint Martfű a „legtamáskodóbb” város, ezért szentelték az új templomot Szent Tamás tiszteletére.
Az apostol életének legfőbb állomásai jegyében a templom alaprajza a "Jeruzsálemi kereszt" formáját adja – Krisztus 5 szent sebére utalva. Az indiai stílusjegyeket mutató nyílászárók formája, egyes díszítmények ugyancsak a névadó életének egyik állomására utalnak.
Idézve: "Az építész a névadó apostol életének két fontos helyszínét, Jeruzsálemet és Indiát komponálta az épületbe. (Tamás Jeruzsálemben találkozott a feltámadt Jézussal és Indiában halt vértanúhalált)."

A templomtérben Meszlényi János több alkotását helyezték el. Az alkotó Magyarországon elsőként alkalmazta templomban azt a technikát, aminek eredménye a rézlemezből hajtogatott szobor. Mivel a források szerint csak egy idő-intervallum ismert (1996-1998, ill. máshol 1996-2000), az egyes alkotások elkészítésének pontos ideje nem határolható be.

Keresztelő Szent János szobrát a keresztelő kút közelében, egy falfülkében helyezték el. Kezében egy latin keresztet tart, testét /felteszem/ Máté evangéliumában rögzítettek (3,4) szerint teveszőr ruha fedi, egy bőrövvel rögzítve. Élete prédikációval telt, hirdette a Megváltó érkezését. A megtért híveket a Jordán folyó vizében keresztelte meg. Maga Jézus is nála keresztelkedett meg. Róla többet, átfogóan: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0624.html
Források:
http://www.martfu.hu/?module=news&action=show&nid=174943
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s104.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Keresztel%C5%91_J%C3%A1nos

Kapcsolódó
Szent Tamás

Cím alapján hasonló

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314811
Feltöltve
2018.06.09. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:27

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314813
Feltöltve
2018.06.09. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

314820
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:28

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314815
Feltöltve
2018.06.09. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

314821
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

314816
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

314817
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO1600

314822
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

314818

314814
Feltöltve
2018.06.09. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1250

314819
Feltöltve
2018.06.09. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:28

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
314812
Feltöltve
2018.06.09. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.06.09. 20:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.08.13. 14:47
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást
18.08.13. 17:33
Göröntsér Vera publikálta "Keresztelő Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.