Puczi Béla-emléktábla

Budapest, Nyugati tér

Angol cím:Plaque of Béla Puczi

Budapest
Nyugati tér
A Nyugati pályaudvar épületének parkoló és buszvégállomás felőli oldalán, középen.

Felállítás2017. december 10.


Fekete István
2018.03.01. 20:54
Tavaly december 10-én szokatlan emléktábla-avatás kapott kiemelt médiafigyelmet: roma származású hajléktalannak állítottak domborműves táblát a Nyugati pályaudvar Váci út felőli oldalán az Emberi jogok napján. Puczi Béla (1948–2009) cigány származású erdélyi magyar menekült volt, aki 1990-ben a „fekete márciusként” emlegetett marosvásárhelyi pogrom idején a hidegvölgyi cigányok egyik vezéralakjaként társaival együtt védte a magyar tüntetőket a lincselni készülőktől. Tőle származik az elhíresült biztatás: „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” Puczit az akkori kiállásáért az eseményeket követően letartóztatták, nyolc hónapi vizsgálati fogság után letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, de – nemzetközi szervezetek és az RMDSZ nyomására – az ítélet végrehajtásának megkezdéséig feltételesen szabadlábra helyezték. Ekkor Magyarországra szökött és politikai menedékjogot kért, amit először elutasítottak, majd egy elhúzódó eljárást követően mégis megadtak. A szakmunkás végzettségű, magát továbbra is magyarnak valló roma férfi sorsa azonban többé nem rendeződött; élete utolsó szakaszában a Nyugati téren élt hajléktalanként és mint „parkolássegítő”, illetve „kocsivigyázó” kereste meg a napi betevőt. Az emléktáblát éppen ezért helyezte el e helyütt az Idetartozunk! Egyesület és a Roma Sajtóközpont.

Az emléktáblát eredetileg 2017. október 7-én, a Roma Büszkeség Napján tervezték felavatni, azonban a MÁV - az emléktáblák kihelyezésének irányelveire hivatkozva (Puczi ugyanis nem volt a MÁV-dolgozó) – az utolsó pillanatban nem engedélyezte az épületre történő kihelyezést. A felháborodást érzékelve az emberi erőforrások minisztere felajánlotta ugyan, hogy az alkotást a 2018-ban megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falára tegyék ki, ám a szervezők szerint ott – az eredeti szándékaikkal ellentétben – „roma belügynek” hatott volna a megemlékezés. Egy héttel később a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság szigorú szabályainak felülvizsgálatáról és kedvező döntés meghozataláról tájékoztatta a szervezőket.

A bronz portrédombormű fiatal alkotója, Kállai András (Budapest, 1982) 1996 és 2000 között az Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola kőszobrász szakát, az azt következő tanévben pedig ugyanott a díszítőfestő szakot végezte el. 2001–től 2006-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára járt, ahol mestere Körösényi Tamás volt. Miután lediplomázott, három évet élt és alkotott Londonban. 2007-ben „A dagadt Barbie” cínű alkotásával szerepelt az 52. Velencei Biennálé első Roma Pavilonjában. Alapító tagja a 2013-ban Berlinben megalakult Sostar?/Why? művészcsoportnak. A szobrászat mellett fest is, valamint videó- és alkalmi installációkat készít. Egyértelmű, elkötelezett üzenetet hordoz a 2011 áprilisban a Műcsarnok Menü-Pont Galériájában bemutatott videóinstallációja, a „Menetelő Barbie-k”. Számos hazai és nemzetközi, egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

A portrédomborművet magába foglaló, a művész közlése szerint travertin mészkőre gravírozott felirat a következő:

PUCZI BÉLA
1948–2009
TÁRSAIVAL
MEGVÉDTE A MAGYAR
TÜNTETŐKET
A LINCSELNI KÉSZÜLŐ
TÖMEGEKTŐL.
MAROSVÁSÁRHELY, 1990
„NE FÉLJETEK MAGYAROK, ITT VANNAK A CIGÁNYOK!”
Források:
http://www.romnet.hu/hirek/2017/12/10/emlektablat_kapott_puczi_bela_marosvasarhelyi_roma_hos
https://hu.wikipedia.org/wiki/Puczi_B%C3%A9la
http://nemzedekek-es-emlekezet.balinthaz.hu/?page_id=29
http://nemzetisegek.hu/repertorium/2008/belivek_11-13.pdf
https://kronika.ro/kulfold/emlektablat-avattak-a-marosvasarhelyi-puczi-bela-tiszteletere-budapesten
Angol leírás, sztori
Fekete István
2018.03.01. 20:54
Commemorative plaque to Mr. Béla Puczi (1948–2009) a Transylvanian Roma refugee who, together with his companions, defended Hungarian protesters threatened with lynching by the hostile mob during the interethnic clashes of Târgu Mureș in March 1990. It was he who cried for enthusiasm: "Don't be afraid, Hungarians, because the Gypsies are here !" The relief made by Mr. András Kállai is affixed to the wall of the Budapest-Nyugati Railway Terminal because the Roma man lived in the last stage of his life on Nyugati Square as a homeless man.



Cím alapján hasonló

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

A portrédombormű II.
Feltöltő
Azonosító
304936
Feltöltve
2018.02.28. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:02
A portrédombormű II.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla I.
Feltöltő
Azonosító
304940
Feltöltve
2018.02.28. 19:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:08
Az emléktábla I.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

A portrédombormű I.
Feltöltő
Azonosító
304933
Feltöltve
2018.02.28. 19:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:01
A portrédombormű I.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla elhelyezése II.
Feltöltő
Azonosító
304938
Feltöltve
2018.02.28. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:02
Az emléktábla elhelyezése II.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

A megkoszorúzott emléktábla
Feltöltő
Azonosító
304937
Feltöltve
2018.02.28. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:02
A megkoszorúzott emléktábla

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla elhelyezése I.
Feltöltő
Azonosító
304934
Feltöltve
2018.02.28. 19:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:01
Az emléktábla elhelyezése I.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

A portrédombormű III.
Feltöltő
Azonosító
304939
Feltöltve
2018.02.28. 19:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:07
A portrédombormű III.

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az alkotó szignója
Feltöltő
Azonosító
304935
Feltöltve
2018.02.28. 19:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:02
Az alkotó szignója

"Puczi Béla-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Az emléktábla II.
Feltöltő
Azonosító
304941
Feltöltve
2018.02.28. 19:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 18.02.28. 19:09
Az emléktábla II.
Összesen 9 fotó

Műlap története

03.29. 16:13
Megérintettem a "Puczi Béla-emléktábla" alkotást!
18.11.12. 17:15
Megérintettem a "Puczi Béla-emléktábla" alkotást!
18.08.26. 12:25
Megérintettem a "Puczi Béla-emléktábla" alkotást!
18.06.02. 10:18
Megérintettem a "Puczi Béla-emléktábla" alkotást!
18.04.11. 18:50
Megérintettem a "Puczi Béla-emléktábla" alkotást!
18.03.01. 20:54
A közösség publikálta Fekete István "Puczi Béla-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.