Budapest, XXI. kerület, Vénusz utca 17./a.

Állapot: Ellopták, eltűnt

Alternatív, helyi címek:Kiscsikó

Budapest
XXI. kerület, Vénusz utca 17./a.
A Vénusz utcai óvoda kertjében volt a szobor.

Felállítás1962

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
2018.03.01. 19:33
Szerettem volna bemutatni fényképeimmel a 2017-ben elhunyt szolnoki szobrászművész, Nagy István, Csikó megnevezésű szobrát, melyet Csepel, Csillagtelepen kellett volna megtalálni.

Sajnos minden erre irányuló próbálkozás kudarcba fulladt, ezért a csepeli ÁMK Művelődési Központ egy munkatársának tanácsára, a Királyerdei Művelődési Ház vezetőjét kerestem meg, akitől segítséget kaptam. Helytörténeti Gyűjteményük gyűjteménykezelő munkatársa rövid időn belül megküldte a keresett szobor 1962. évi fényképét, mely gyűjteményük része. A fénykép hátoldalán szereplő feljegyzésből kiindulva beazonosította, hogy a Csillagtelep Vénusz Óvodája udvarán állt a szobor 1962-ben. Haladéktalanul levélben kereste meg a Vénusz úti óvodát. Az óvoda jelenlegi vezetője, a volt óvodavezetővel, és munkatársaival beszélve, feltárta és rögtön továbbította a szobor sorsára vonatkozó szomorú hírt. Az óvoda udvarán állott szobrot a 2000-es évek elején, egy éjszaka valakik, a kerítésen bemászva lefűrészelték a talapzatról és ellopták. Az óvoda is küldött egy színes archív képet, mely a 2000. évet megelőzően készülhetett.

Köszönet a Királyerdei Művelődési Ház vezetőjének, a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény gyűjteménykezelőjének, s a Vénusz Óvoda vezetőjének és munkatársainak munkájukért, melynek nyomán emléket állíthatunk ennek a kedves szobornak.

Kis visszatekintésként a múltba, a Tiszavidék 1957. május 11.-i számában már olvashatjuk egy újságcikkben, hogy Nagy István szolnoki műtermében formáz egy életnagyságú kiscsikó szobrot, mely Csepelen nyer majd elhelyezést. A szobrász már főiskolás korában kisméretű állatfiguráival hívta fel magára a figyelmet, s az állatok művészeti megformálása pályája későbbi szakaszában is domináns maradt, magával ragadó emberábrázolásai mellett. Csikó szobrából, az állatokat formázó alkotásaira általában jellemzőmódon derű, vidámság és humor árad, ugyanakkor erőteljes belső dinamizmussal bír. Ahogy írják, alkotásai harmonikusan egyesítik a természet elemeit és az anyag törvényszerűségeit.

Nagy István szobrászművész alkotásai között is az 1962. évszámmal van feltüntetve a Csepel, Csillagtelepi Csikó szobor, ezért az elhelyezés dátumaként ezt szerepeltettem. (Forrás: wikipedia)
Források:
Levélváltás a Királyerdei Művelődési Ház vezetőjével, Molnár Krisztiánnal.
Levélváltás a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény gyűjteménykezelőjével, Samai Katalinnal.
http://www.wikiwand.com/hu/Nagy_Istv%C3%A1n_(szobr%C3%A1sz)
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1957_05/?query=b%C3%B6lcs%C3%B6de%2C%20szobor%2C%20csepel&pg=67&layout=s

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Csikó" c. alkotás fotói

1962. évben készült fotó
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304960
Forrás
Csepeli Helytörténeti Gyüjtemény küldeménye
Évszám
1962
Feltöltve
2018.03.01. 13:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.03.01. 13:03
1962, Archív felvétel
1962. évben készült fotó

"Csikó" c. alkotás fotói

1962. évben készült fotó részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304962

304956

A Vénusz Óvoda megörzött fényképe 2000. év előttről
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304957
Forrás
Csepeli Helytörténeti Gyüjtemény küldeménye
Évszám
2000

2000, Archív felvétel
A Vénusz Óvoda megörzött fényképe 2000. év előttről

"Csikó" c. alkotás fotói

A Vénusz Óvoda megörzött fényképe 2000. év előttről
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304958

Tiszavidék 1957. május 14.-i számában megjelent fotó, a szobrász alkotásairól, jobbra a csikó. Részlet a teljes képböl, a csikó szobor érzékeltetésére.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304959
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1957_05/?query=b%C3%B6lcs%C3%B6de%2C%20szobor%2C%20csepel&pg=67&layout=s
Évszám
1957
Feltöltve
2018.03.01. 13:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.03.01. 13:03
1957, Archív felvétel
Tiszavidék 1957. május 14.-i számában megjelent fotó, a szobrász alkotásairól, jobbra a csikó....Teljes szövegTiszavidék 1957. május 14.-i számában megjelent fotó, a szobrász alkotásairól, jobbra a csikó. Részlet a teljes képböl, a csikó szobor érzékeltetésére.Kevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.03.01. 19:33
A közösség publikálta kalaposlány "Csikó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.