Kakasd, Kossuth Lajos utca 322-323.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Ulmer Schachtel

Kakasd
Kossuth Lajos utca 322-323.
A 6-os sz. főút mentén

Felállítás2010. április 24.

Hilcz Ádám (tervező)
Rettich Béla (kivitelező, közreműködő)
Bíró Sándor (kivitelező, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2018.01.31. 21:09
Dunai svábok - Donauschwaben. Jelentkezik a dunai svábok az emlékezés kultúrája. A jelenséget Fata Márta vizsgálja részletesen. A leszármazottakat feszíti a vágy őseik vállalkozásának bemutatására. Az "Ulmi doboz" a német betelepülések fontos eszköze, a dunai útvonal tipikus szállító járműve. A másik jármű a szekér volt. Az "Ulmi doboz" természetesen hajó. Hajócska.
A német betelepülésnek két fontos indítéka lehetett.
A török hódoltsági területeken rendkívül gyér lakosság maradt, valamint a német területi háborús bizonytalanság vándorlásra (migráció) késztette a lakosságot. A német áttelepüléshez támogatást kaptak az áttelepülő családok, akiknek természetesen a későbbi nehézségeket maguk kellett megoldani. A késztetések miatt sok fiatal vállalkozott arra, hogy elhagyja szülőföldjét és idegen területen alapítsa meg saját életét. Amikor a török elhagyta az országot, szorgos kezekre volt szükség.
A bárka, 2010-ben készült. A tervet készíttette Hilcz Ádám, és építette Rettich Béla, ácsmester.
A felirata németül: Ulmer Schachtel 1730 - ami szó szerinti fordításban: Ulm-i doboz 1730.
A hajó mögött elhelyezett táblán rézdomborítással olvasható német és magyar nyelven a kivonatos történet a kakasdi betelepülésekről. Az emlékművet Kakasd címere koronázza.
Források:
https://www.swp.de/suedwesten/staedte/ulm/ulmer-schachtel_-in-ungarn-wird-das-schiff-zunehmend-zum-auswanderer-denkmal-18108649.html
http://mozs.blogspot.hu/2012/06/seta-kakasdon.html
http://www.unsere-post.de/inhalte.php?jahrgang=2010&ausgabe=6&artikel=4

http://www.oestlichenachbarn.bayern/wett12/wettbewerb1.htm
http://deutsche-gemeinschaft.eu/povijest/

Kapcsolódó
Ulmi doboz
Kapcsolódó
A hajó
Kapcsolódó
Ulmi doboz

Cím alapján hasonló

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
302677
Feltöltve
2018.01.30. 19:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.01.30. 19:10

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
302678
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.01.30. 19:11

302679
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

302680
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

302681
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

302682
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ29/10 • 1/100 • ISO100

302683
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.01.30. 19:11

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
302684
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

302685
Feltöltve
2018.01.30. 19:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

302686

302687

306028
Feltöltve
2018.03.13. 05:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.13. 05:42

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
306029
Feltöltve
2018.03.13. 05:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.13. 05:42

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
306030
Feltöltve
2018.03.13. 05:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.13. 05:42

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
306031
Feltöltve
2018.03.13. 05:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.13. 05:43

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
306032
Feltöltve
2018.03.13. 05:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.13. 05:43

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
481232
Feltöltve
2022.03.24. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.03.24. 16:16

"Ulmi doboz" c. alkotás fotói Kakasd településről

Feltöltő
Azonosító
481233
Feltöltve
2022.03.24. 16:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.03.24. 16:17

481234

481235
Feltöltve
2022.03.24. 16:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 22.03.24. 16:17
Összesen 20 fotó

Műlap története

05.03. 07:11
Az "Ulmi doboz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
03.24. 16:17
1 új fotót töltöttem az "Ulmi doboz" műlaphoz!
03.24. 16:17
2 új fotót töltöttem az "Ulmi doboz" műlaphoz!
03.24. 16:16
1 új fotót töltöttem az "Ulmi doboz" műlaphoz!
18.03.28. 19:01
Megérintettem az "Ulmi doboz" alkotást!
18.03.13. 05:43
1 új fotót töltöttem az "Ulmi doboz" műlaphoz!
18.03.13. 05:43
1 új fotót töltöttem az "Ulmi doboz" műlaphoz!
18.03.13. 05:42

18.01.31. 21:09
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Ulmi doboz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.