Szentháromság-szobor

Martonos (Мартонош), Szabadság tér (Trg Slobode)

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Spomenik Svetog Trojstva
Angol cím:Statue of the Holy Trinity

Martonos (Мартонош)
Szabadság tér (Trg Slobode)
A Szabadság tér és a Dózsa György tér közötti szakaszon, a templom...Teljes szövegA Szabadság tér és a Dózsa György tér közötti szakaszon, a templom bejáratánál bal kéz felől a templomkertben.Kevesebb szöveg

Felállítás1893

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri
Jánosi Norbert
2017.11.15. 17:16
Martonos település egy elég forgalmas út mellett fekszik.
Régebben sokat jártam arrafelé, viszont az út nem vezet át a településen, ezért tulajdonképpen korábban sosem jártam ott.
Most viszont a kíváncsiságtól vezérelve tettem egy kísérletet .
Az igazság az, hogy tettem egy kört a falu főutcáján, és csalódottságomban már távozni is készültem, amikor egy sugallat azt üzente, hogy nézzem meg mi lehet a Mária neve katolikus templom túloldalán.
Nagy meglepetésemre a burjánzó növényzet árnyékában megpillantottam azt amit kerestem, vagyis egy monumentális Szentháromság-szobrot.
A szoborcsoportot enyhén szólva is nagyon rossz állapotban találtam.
Veszélyezetetett egyfelől az őt körülvevő fák miatt, amelyek bármikor ledönthetik, de az állapota is siralmas.
Még a vak is látja, hogy itt bizony sürgősen restaurálásra lenne szükség.
A szobrok kezei, a kereszt, a dicsfény és a békegalamb hiányzik.
A szintén sérült márvány táblán az "MDCCCXCIII" római számozású felirat olvasható, ami 1893-at jelent, és gondolom az avatás évét hirdeti.
A szobrot egy alacsony kovácsoltvas kerítés veszi körül.
A tagolt posztamens alsó részén a szentek szobrai találhatóak, amiből öt darab van, és ebből egyet nagyon rossz állapotban találtam.

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295978
Feltöltve
2017.11.15. 01:47
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/50 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 01:47

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295979
Feltöltve
2017.11.15. 01:47
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/100 • ISO32

295980
Feltöltve
2017.11.15. 01:48
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 01:48

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295981
Feltöltve
2017.11.15. 01:49
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/100 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 01:49

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295982
Feltöltve
2017.11.15. 01:51
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/100 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 01:51

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295983
Feltöltve
2017.11.15. 02:07
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/100 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:07

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295984
Feltöltve
2017.11.15. 02:09
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/33 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:09

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295985

295986
Feltöltve
2017.11.15. 02:12
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/20 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:12

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295987
Feltöltve
2017.11.15. 02:13
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/17 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295988
Feltöltve
2017.11.15. 02:14
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/20 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:14

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Martonos (Мартонош)
Feltöltő
Azonosító
295989
Feltöltve
2017.11.15. 02:15
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/20 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.11.15. 02:15
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.11.15. 17:16
A közösség publikálta Jánosi Norbert "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.