Óváry Lipót-emlékoszlop

Veszprém, Szent Imre tér

Alternatív, helyi címek:Leopoldo Ovary-emlékoszlop

Veszprém
Szent Imre tér
A Veszprém Hotel és a Történelmi allegória c. emlékmű közötti...Teljes szövegA Veszprém Hotel és a Történelmi allegória c. emlékmű közötti területen, a Szent Imre-szobor mellett.Kevesebb szöveg

Felállítás2007. március 15.

Hermanics József (kőfaragó)

Göröntsér Vera
2017.11.15. 18:07
2007. március 15-én egy megemlékezés részeként fáklyás felvonulást tartottak, ahol Veszprém lakói az emlékoszlophoz vonultak. Az emlékoszlopot dr. Hudi József levéltáros avatta fel.

Az oszlopon egy lóhere-szirom alakú, szaggatott szélű, kissé megdölt kő áll, ami felfelé egyrészt keskenyedik, ugyanakkor vékonyodik is.
A szabálytalan alakú kőlap felirata:
Itt állt az a ház, / amelyben megszületett / Óváry Lipót (1833-1919) /
Kossuth és Garibaldi katonája /
a magyar-olasz történelmi kapcsolatok / tudós kutatója. /
A táblát elhelyezték / Veszprém város polgárai / 2007.

Később a területet felújították, ekkor az emlékoszlop eltűnt helyéről. A Holokauszt évfordulóra való készülődés idején, 2014-ben került vissza, de nem pontosan eredeti helyére,, vagyis nem pontosan jelöli azt a helyet, ahol Öváry szülőháza egykor állt.
Azóta Szent Imre mellszobra is odakerült, ekkor a teret az ifjú hercegről nevezték el.

Óváry Lipót igen fiatalon, már középiskolai tanulmányait félbehagyva csatlakozott az 1848–1849-es szabadságharchoz. Annak bukása után folytatta tanulmányait, de Olaszországa kellett emigrálnia. Ott 1860-ban Garibaldi főhadnagyaként részt vett az itáliai szabadságmozgalomban, Mindez bővebben, ill. életrajza: http://www.wikiwand.com/hu/%C3%93v%C3%A1ry_Lip%C3%B3t
Források:
http://www.vehir.hu/data/file/2016/03/30/11_02_mell_kozteri_alkotasok_regisztere_0317.pdf

Cím alapján hasonló

"Óváry Lipót-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Hermanics József (kőfaragó)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
295539
Feltöltve
2017.11.12. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 15:36

"Óváry Lipót-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Hermanics József (kőfaragó)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
295538
Feltöltve
2017.11.12. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

295540
Feltöltve
2017.11.12. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

295542
Feltöltve
2017.11.12. 15:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 15:37

"Óváry Lipót-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Hermanics József (kőfaragó)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
295541

295543
Feltöltve
2017.11.12. 15:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.12. 15:37
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.05.31. 12:31
Megérintettem az "Óváry Lipót-emlékoszlop" alkotást
17.11.15. 18:07
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Óváry Lipót-emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.