Budapest, VII. kerület, Városligeti fasor 35.

Angol cím:Dezső Bokányi

Budapest
VII. kerület, Városligeti fasor 35.
Az Ádám villa belső terében, a lépcsőház földszintjén, a bejárat mellett.

Avatás1999
Avatás1971

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2017.06.04. 23:20
Múlt héten, a lányomnak itt volt az egyik esküvője az Ádám villában. A templomi szertartás előtt már át kellett oda mennünk a fiammal, és belépve, a földszinten, ez a mellszobor volt az első, amit megláttam.
A fiam rögtön figyelmeztetett, hogy anya, bírd ki, ne most fotózd le, nem szalad el, míg visszajövünk az evangélikus templomból. Meg is volt, természetesen, két óra múlva is a Bokányi Dezső-mellszobor.
Az artportálon ez a sor szerepel a műről: "Bokányi Dezső-portré (haraszti mészkő, 1971, Budapest, Dózsa Gy. út, Építők Szakszervezete)"
Nos, ez nem a megadott helyszín, és szerintem ezt a Mikus szobrot is akkor hozhatták át ide a villába, amikor az épület elé telepítették az Építőmunkás szobrát. Vagyis 1999-ben.

"Bokányi Dezső (Pest, 1871. február 11. – Moszkva, 1943 júniusa[3]) kőfaragó, író, újságíró, fordító, szóvivő, politikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakában munkaügyi és népjóléti népbiztos...
A Tanácsköztársaság időszakában a Forradalmi Kormányzótanács munkaügyi és népjóléti népbiztosaként működött, később a Vörös Hadsereg III. hadtestének parancsnokává nevezték ki. Az egyesült párt vezetőségének és egyúttal a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács elnökségének is tagja volt. Támadta a szakszervezeteket, mert nem a termelés fellendítésében látták fő tevékenységüket. Szociálpolitikai javaslatai között volt a munkásbiztosítás, a nyugdíj-egyesületek államosítása, árvák, özvegyek állami ellátása, de a sokgyermekes családok javára a gazdagok lakásainak kisajátítása, illetve - mint ateista - az iskolai vallásoktatás megszüntetése is."

A szobor életnagyságú, és mészkőből készült.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mikus-sandor-858
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bok%C3%A1nyi_Dezs%C5%91

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280378
Feltöltve
2017.06.04. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:06

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280379
Feltöltve
2017.06.04. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:06

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280380
Feltöltve
2017.06.04. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:06

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280381
Feltöltve
2017.06.04. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:06

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280382
Feltöltve
2017.06.04. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:06

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280383
Feltöltve
2017.06.04. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:08

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280384

280387
Feltöltve
2017.06.04. 23:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:08

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280385
Feltöltve
2017.06.04. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:08

"Bokányi Dezső" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280386
Feltöltve
2017.06.04. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.04. 23:08
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.03. 15:13
Megérintettem a "Bokányi Dezső" alkotást
17.06.04. 23:20
TundeK62 publikálta "Bokányi Dezső" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.