A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei

Budapest, VIII. kerület, Magdolna utca 5-7.

Budapest
VIII. kerület, Magdolna utca 5-7.
A Baross utcán a Vasas köz felé letérve, rögtön a Magdolna utca kezdeténél, jobboldalt.

Avatás1928


Csuhai István
2017.04.02. 23:20
A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének Magdolna utcai székháza 1928-ban épült fel Tauszig Béla és Róth Zsigmond tervezésében, klasszicizáló stílusban. Az épület olyan volt a maga korában, mintha 25-30 évvel később épült volna fel -- nemcsak a vasmunkások érdekvédelmére, azonnali segélyezésére vagy a hivatal működésére szolgáló helyiségek voltak benne, hanem a kulturális életnek, a társasági-kollektív együttlétnek, az önképzésnek, az aktív pihenésnek helyet adó tereket is kiképeztek a környezetéből mai szemmel nézve is kirívó házban. A teljes épület két ütemben épült fel, noha a Magdolna utcai homlokzat a két mai házszámon elkészült, a 7-es számú telek hátsó részét csak 1957-ben építették be, vagyis helyesebb úgy mondani, hogy bővítették vele a már meglévő székházat.

Az 1-7-1 osztású homlokzati középrész földszinti szintjét négy falpillér tagolja (a főbejárat nem középre, hanem az első és második pillér közé esik), az osztópárkány alatt összesen négy mészkő relieffel, mely vasművességgel foglalkozó munkásokat ábrázol. A domborműveket az 1901-ben született, a Köztérképen eddig még nem szereplő Lőrincz István szobrász készítette (a négy dombormű közül hármon jól kiolvasható a vezetékneve) -- ő egyébként az egész épület szobrászati munkálataiért is felelős volt. Túl volt már főiskolai évein, mikor ehhez a munkához még fiatalon hozzájutott; később kerámiával foglalkozott, a Herendi Porcelángyárnak készített nagy számban egyedi plasztikákat.

Őszintén szólva meggyőződésem volt, hogy a mai nevén Vasas Szakszervezeti Központ néven futó házat díszítő négy, részben rendhagyó, mert korát megelőző, részben a későbbi évtizedek által megformálását és tematikáját tekintve is közhellyé mosott dombormű már fenn van az oldalon, pár évvel ezelőtt, mikor az épületet először láttam a valóságban, ezt mintha ellenőriztem is volna, így hát most csak kiegészítő szándékkal készítettem néhány képet a reliefekről.
Források:
Ferkai András (szerk.): Pest építészete a két világháború között, Bp. 2001. 242-244. o.
További linkek
A szobrászról az Artportalon:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lorincz-istvan-5424



Cím alapján hasonló

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272697
Feltöltve
2017.04.02. 22:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:28

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272699
Feltöltve
2017.04.02. 22:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:30

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272701
Feltöltve
2017.04.02. 22:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:33

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272696
Feltöltve
2017.04.02. 22:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ53/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:27

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272760
Feltöltve
2017.04.03. 08:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.03. 08:58

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272698
Feltöltve
2017.04.02. 22:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:29

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272695
Feltöltve
2017.04.02. 22:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:27

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272702
Feltöltve
2017.04.02. 22:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:34

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272694
Feltöltve
2017.04.02. 22:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/30 • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:25

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272759
Feltöltve
2017.04.03. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.03. 08:54

"A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
272700
Feltöltve
2017.04.02. 22:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.04.02. 22:31
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.05.02. 11:47
Megérintettem az "A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" alkotást!
17.04.02. 23:20
Csuhai István publikálta "A Vasas Szakszervezeti Székház épületének díszítő domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.