Budapest, III. kerület, Szentendrei út 69-71.
Archív képek

Budapest
III. kerület, Szentendrei út 69-71.
A templom déli homlokzatán, a kertből nyíló bejárat melletti falrészen, jobb oldalon.

Felállítás1938

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2017.03.23. 11:11
Kicsi kápolna, családias, barátságos. 1865-ben épült.
A kápolnában 1865 és 1920 között csak alkalmilag mutattak be szentmisét. 1921-től azonban a szentmisék rendszeressé váltak. Zsindelyfedésű, fatornácot emeltek a bejárat elé, ez védte a híveket az időjárás viszontagságaitól.

A templom déli homlokzatán két reliefet helyeztek el. Mindkettő dombormű arányaival alkalmazkodik a templom méreteihez.
Bal oldalon egy hagyományosnak mondható Szentháromság-ábrázolás látható, az Atya, a Fiú és a galamb képében jelen lévő Szentlélek megjelenítésével.

A jobb oldali dombormű Szent Istvánt, az első magyar királyt ábrázolja, halálának 900 éves évfordulója tiszteletére készült. A koronás király fejét dicsfény övezi, bal kezét szívére helyezi, jobb kezében a kettős kereszt látható. Alakja alatti peremen a következő szöveg olvasható: "IN MEMOR. ANNI IUB. 1938. FELAJÁNLOTTA LAMSZTER JAKAB"
Források:
http://www.kovi-maria.hu/index.php?oldal=templom

Kapcsolódó
Szentháromság
Kapcsolódó
Feszület

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
265488
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.01.26. 14:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.26. 14:15
2016. április

"Szent István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
265485
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.01.26. 14:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.26. 14:13

265483
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.01.26. 14:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Göröntsér Vera 17.01.26. 14:12

265482

265484
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2017.01.26. 14:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

265481

265486

301406
Feltöltve
2018.01.16. 14:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.16. 14:56

Archív fotók

"Szent István" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
265487
Feltöltve
2017.01.26. 14:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.26. 14:14
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.01.16. 17:49
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.01.16. 14:56
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz!
17.03.23. 11:11
Göröntsér Vera publikálta "Szent István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.