A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója

Budapest, III. kerület, Szentendrei út 69-71.

Budapest
III. kerület, Szentendrei út 69-71.
A plébániatemplom oltárától jobbra, a kegykép számára készült oldaloltár mellett.

Felállítás1989. szeptember 10.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2016.05.09. 15:34
Ennek a kis templomnak mesébe illő előtörténete van. Hogyan is sodort az árvíz egy Mária-képet 1811-ben erre, aminek kapcsán származtatható a "Máriakő" elnevezés, ami mellett csörgedezett az Arany-patak. Ez a kő jelölte a helyet, ahol 1865-ben felépült a neoromán stílusú kegykápolna (akkori nevét is róla kapta), a kegykép pedig mai napig legféltettebb kincsük maradt.
A kápolna azóta igen sok változáson ment keresztül. 1938-ban nevében már viseli a "Kövi Mária" elnevezést. A következő nagy lépés: 1942. szeptember 1-én plébániai rangra emelték, titulusa Szűz Mária Szíve... ez vezet a ma ismert Kövi Szűz Mária titulus felé. A külső-belső változások is számottevőek, mindezt precízen ismerteti a forrásnál jelölt történeti bemutatás.

1985-höz köthető a templom bővítésének és egyéb szükséges átalakítások elvégzésének gondolata. Mindezzel kapcsolatosan készült el a modern felfogású, hársfából mintázott, galamb alakot formázó ambó, ami a szertartások alkalmából a szent könyvek felolvasásához szolgál segítségül, vagyis itt, ill.. az ó-keresztény templomokban a később ennek alapján kialakult szószék helyettesítésére szolgál.
A templomhoz kötődően értelmezve: a galamb a Mária-szimbólumok rendszerében a tisztaság jelképe. Szélesebb értelemben többször előfordul a Bibliában. Noé számára például az özönvíz végének hírét jelezte az olajágat a csőrében hozó madár.
Ugyanakkor ismeretes, hogy a keresztény kultúrában a Szentlélek, a Szentháromság harmadik személyének ábrázolásának szimbóluma.

Markolt György ambója, ill. a templom berendezése 1999-ben kiegészült újabb, a kis templom képét meghatározó alkotásokkal. Az oltár: "feketekőris uszadék törzsre ültetett hársfa; hullámokból és menzából áll". A kegyképet tartó, "szabadon hullámzó hársfa-keret", ami úgy látszik, mintha az ambóhoz kapcsolódó kar lenne, ugyancsak akkor készült.
Források:
http://www.kovi-maria.hu/index.php?oldal=templom
http://www.kislexikon.hu/ambo.html
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria-szimb%C3%B3lumok.html

Kapcsolódó
Feszület
Kapcsolódó
Szent István

Cím alapján hasonló

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239486
Feltöltve
2016.05.07. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.07. 21:07

239489

239487
Feltöltve
2016.05.07. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO200

239491
Feltöltve
2016.05.07. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.07. 21:08

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239488

239494
Feltöltve
2016.05.07. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

239490
Feltöltve
2016.05.07. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.07. 21:07

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239493
Feltöltve
2016.05.07. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.07. 21:08

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239485
Feltöltve
2016.05.07. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.05.07. 21:06

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301407
Feltöltve
2018.01.16. 15:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.16. 15:09

"A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301408
Feltöltve
2018.01.16. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.16. 15:10

301409
Feltöltve
2018.01.16. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/4 • ISO400

301410

Összesen 13 fotó

Műlap története

18.01.16. 17:53
Az "A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.01.16. 15:10
1 új fotót töltöttem az "A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" műlaphoz

18.01.16. 15:09
1 új fotót töltöttem az "A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" műlaphoz
16.05.09. 15:34
Göröntsér Vera publikálta "A Kövi Szűz Mária-plébániatemplom ambója" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.