Genf (Genève), Promenade des Bastions 1.

Alternatív, helyi címek:A reformáció nemzetközi emlékműve, Reformátorok fala, Bocskay [sic], Monument international de la Réformation, Mur des Réformateurs
Angol cím:István Bocskai, International Monument to the Reformation, Reformation Wall

Genf (Genève)
Promenade des Bastions 1.
Parc des Bastions-ban

Felállítás1917. október 31.


László Mária
2016.10.12. 19:55
A Bástya sétány alatt elterülő egykori botanikus kertben a reformáció nagyjainak tiszteletére állították ezt a tíz szoborból álló monumentális emlékműegyüttest, melynek építését Kálvin János születésének négyszázadik, egyben az Académie par Calvin alapításának háromszázötvenedik évfordulóján kezdték meg. Az átadás dátuma pedig a reformáció kezdetének négyszázadik évfordulójára esett.
A száz méter hosszú és öt méter magas mészkőfal alatt vízárok fut, melyet dísznövények keskeny csíkja szegélyez. A felső részén Post tenebras lux (Sötétség után fény) jelmondat olvasható.
Az emlékfal előtt Illyés Gyula száznegyvenhármat lépett míg elment a katonásan sorakozó I. Vilmos, II. Gaspard de Coligny, I. Frigyes Vilmos, majd a négy központi alak: Guillaume Farel, Kálvin János, Béza Tódor, John Knox előtt, hogy Roger Williams, Oliver Cromwell szobra után a "szablyás Bocskay" erdélyi fejedelemhez érjen.
A magyar reformátusoknak a genfi emlékmű javára tett adományának köszönhetően Debrecen a magyar reformátusság képviselőjét Bocskai Istvánban (1557–1606) jelölte meg, aki a második bécsi béke (1606. augusztus 6.) megkötésével bíztosította a protestáns vallásszabadságot.
Bocskai István magyar ruházata (föveg, gombok díszítette hosszú dolmány, öv, köpeny, csizma) a társadalmi helyzetét tükrözi.
A figura alatt Bocskay felírat olvasható.
Források:
Mur des Réformateurs. http://www.ville-geneve.ch/plan-ville/patrimoine-tourisme/reformateurs/item/lieu/mur-des-reformateurs/
https://fr.wikipedia.org/wiki/Monument_international_de_la_R%C3%A9formation
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_reform%C3%A1ci%C3%B3_eml%C3%A9km%C5%B1ve_(Genf)
Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt. http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Illy%C3%A9s_Gyula-1902/A_reform%C3%A1ci%C3%B3_genfi_eml%C3%A9km%C5%B1ve_el%C5%91tt?interfaceLang=en
A reformáció emlékezete. http://reformatus.hu/mutat/a-reformacio-emlekezete/
Négyszáz éve kötötték a bécsi békét. http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14153
További linkek
Essetlen-ségeim http://essetlen.blogspot.it/2014/10/a-reformacio-emlekmuve.html
Monument international de la Réformation a Genève. https://doc.rero.ch/record/18247/files/pm_2.pdf




Cím alapján hasonló

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254819
Feltöltve
2016.10.12. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 14:48

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254820
Feltöltve
2016.10.12. 14:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 14:52

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254832
Feltöltve
2016.10.12. 15:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ49/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:04

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254835
Feltöltve
2016.10.12. 15:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:15

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254836
Feltöltve
2016.10.12. 15:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:17

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254837
Feltöltve
2016.10.12. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:20

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254838
Feltöltve
2016.10.12. 15:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:22

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254841
Feltöltve
2016.10.12. 15:26
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1980 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:26

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254842
Feltöltve
2016.10.12. 15:27
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1276 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:27

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254840
Feltöltve
2016.10.12. 15:25
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1041 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:25

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254839
Feltöltve
2016.10.12. 15:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ37/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.10.12. 15:23

"Bocskai István" c. alkotás fotói Genf (Genève) településről

Feltöltő
Azonosító
254878
Feltöltve
2016.10.12. 21:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.10.12. 21:39
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.10.12. 21:39
1 új fotót töltöttem a "Bocskai István" műlaphoz!
16.10.12. 19:55
László Mária publikálta "Bocskai István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.