Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Kápolnásnyék
Deák Ferenc utca 10.
A Dabasi-Halász-kastély kertjében, az épülettől balra.

Felállítás2015. november 13.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.10.01. 21:40
A frissen felavatott Széchenyi-szobor miatt jártam Kápolnásnyéken. Az új avatás kapcsán talált cikk szerint júniusban adták át a műemléki felújítás utáni a Dabasi-Halász-kastélyt és a hozzá tartozó parkot, ill. az új építésű Eseményközpontot. Mindez a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány munkájának, anyagi hozzájárulásának és részint európai uniós pályázatnak köszönhető.
Az ott hallott információ szerint azonban – amit a most, újabban talált cikkek tartalma megerősít – a kastély felújítása már kb. két éve megtörtént. Hogy pontos legyek, részben történhetett meg, mivel láthatóan folyamatosan dolgoznak a kastélyhoz tartozó területen.
Az biztos, az alapítvány már az elmúlt évben megkezdte a távlataiban kiterjedtebb szoborpark "benépesítését", amikor novemberben felavatták annak első alkotását.

Klebelsberg Kunó (1875–1932) jogász, államférfi születésének 140. évfordulóján emlékeztek tevékenységéről, életművéről. "Az egykori székesfehérvári ciszter diákból államférfivá érett Klebelsberg" elsősorban Vallás- és közoktatásügyi miniszteri tevékenysége révén ismert, mivel meghatározó személyisége a területnek.
Élete és munkássága részleteiben megismerhető a Wikipédia szócikke alapján: https://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno

Édesanyjának és feleségének ajánlott könyve (kiadva 1927-ben) tartalmazza beszédeit, cikkeit és törvényjavaslatainak szövegét 1916 és 1926 közötti időszakból http://mtdaportal.extra.hu/books/klebelsberg_kuno_beszedek_es_cikkek.pdf

Az előszóból: "Valamennyi beszéd, hírlapi cikk és törvényjavaslat, mely e kötet tartalmát alkotja, egyetlen életcél, egyetlen életideál szolgálatában áll. Akár a berlini vagy a római egyetem aulájában, akár a kecskeméti vagy szegedi tanyákon, akár a Balaton mellett vagy a nemzetgyűlésen beszéltem, mindenütt a magyar műveltség megmentését és felvirágoztatását igyekeztem erőmhöz képest szolgálni... "
Források:
http://www.kapolnasnyek.hu/index.php/49-hirek/299-klebelsberg-kuno-emleke-elott-tisztelegtek-kapolnasnyeken
http://feol.hu/kapolnasnyek/klebelsberg-szobrot-avattak-kapolnasnyeken-1738459
http://webradio.hu/hirek/kultura/szechenyi_225_-_szobrot_avattak_kapolnasnyeken

Kapcsolódó
Széchenyi István
Kapcsolódó
Magyary Zoltán

Cím alapján hasonló

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253779
Feltöltve
2016.10.01. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:31

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253780
Feltöltve
2016.10.01. 20:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:31

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253781
Feltöltve
2016.10.01. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:32

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253782
Feltöltve
2016.10.01. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

253783
Feltöltve
2016.10.01. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

253784
Feltöltve
2016.10.01. 20:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:32

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253787
Feltöltve
2016.10.01. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:34

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253785
Feltöltve
2016.10.01. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

253786
Feltöltve
2016.10.01. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:34

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253788
Feltöltve
2016.10.01. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.01. 20:35

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
253789

255244
Feltöltve
2016.10.15. 15:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A10
ƒ32/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.10.15. 15:44

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266781
Feltöltve
2017.02.11. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.02.11. 22:06

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266782
Feltöltve
2017.02.11. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.02.11. 22:06

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
266783
Feltöltve
2017.02.11. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.02.11. 22:07

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407750
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 20:12
2019. június

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407751
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 20:12
2019. június

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407749
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 20:12
2019. június

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
288095
Feltöltve
2017.08.23. 21:41
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/1250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.08.23. 21:41

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315937
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:23
2017. augusztus

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315938
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

315939
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

315940
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:24
2017. augusztus

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
315941
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:25
2017. augusztus

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341090
Feltöltve
2019.02.01. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:20

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341091
Feltöltve
2019.02.01. 19:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:20

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341092
Feltöltve
2019.02.01. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:21

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341093
Feltöltve
2019.02.01. 19:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:21

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422192
Feltöltve
2020.10.27. 22:44
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 20.10.27. 22:44

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506906
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:05
2019. július

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506907
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:05
2019. július

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506908
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:05
2019. július

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506909
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1000 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:05
2019. július

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527008
Feltöltve
2023.05.30. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/800 • 16mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:35

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527009
Feltöltve
2023.05.30. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • 9.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:35

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527010
Feltöltve
2023.05.30. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/500 • 38.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:35

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527011
Feltöltve
2023.05.30. 10:40
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 3.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:40
Összesen 37 fotó

Műlap története

23.06.25. 15:37
Megérintettem a "Klebelsberg Kunó" alkotást
23.05.30. 10:40
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
23.05.30. 10:35
3 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
23.05.05. 13:32
Megérintettem a "Klebelsberg Kunó" alkotást
22.10.30. 16:05
4 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
20.10.27. 22:44
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
20.06.28. 20:12
3 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
19.07.26. 11:26
Megérintettem a "Klebelsberg Kunó" alkotást
19.05.19. 13:43
Megérintettem a "Klebelsberg Kunó" alkotást
19.02.01. 19:21
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
19.02.01. 19:21
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
19.02.01. 19:20

18.06.24. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
18.06.24. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
18.06.24. 16:23

A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.24. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
17.08.23. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
17.08.16. 16:11
Megérintettem a "Klebelsberg Kunó" alkotást
17.02.11. 22:07
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
17.02.11. 22:06

16.10.15. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Klebelsberg Kunó" műlaphoz
16.10.01. 21:40
Göröntsér Vera publikálta "Klebelsberg Kunó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.