Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10.

Kápolnásnyék
Deák Ferenc u. 10.
A Halász-kastély kertjében található

Avatás2018. július 14.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Neményi Margó
2018.07.26. 17:39
Magyary Zoltán (1888-1945) egyetemi tanár, a közigazgatás tudományának nemzetközi hírű, iskolateremtő tudósa születésének 130. évfordulójára készült el ez a mellszobor.
A szobrot Navracsics Tíbor az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa avatta fel.
Köszöntőt mondott L. Simon László író, országgyűlési képviselő.
Itt olvasható a köszöntő teljes szövege:
http://latoszogblog.hu/blog/szechenyi_klebelsberg_magyary-1

A köszöntő szövegéből kiemelném, hogy nem véletlenül került egymás közelébe Széchenyi István, Klebelsberg Kunó és Magyary Zoltán mellszobra. "A három alkotás felállításával olyan politikusi krédót szerettünk volna bronzba öntve összefoglalni, amit mindannyian büszkén vállalnánk. Egyben a jövő nemzedékeinek szeretnék üzenni: olyan fontos példaképeink szobrai ékesítik a park e szegletét, akiknek talán sohasem fogunk a nyomába érni."
További linkek
https://www.magyary.hu/magyary-zoltan-eletrajza/

Kapcsolódó
Klebelsberg Kunó
Kapcsolódó
Széchenyi István

Cím alapján hasonló

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319156
Feltöltve
2018.07.26. 15:56
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 15:56

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319159
Feltöltve
2018.07.26. 16:03
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:03

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319160
Feltöltve
2018.07.26. 16:12
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:12

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319162
Feltöltve
2018.07.26. 16:14
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:14

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319163
Feltöltve
2018.07.26. 16:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:16

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319164
Feltöltve
2018.07.26. 16:18
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:18

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319165
Feltöltve
2018.07.26. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:20

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319166
Feltöltve
2018.07.26. 16:22
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:22

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319167
Feltöltve
2018.07.26. 16:23
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:23

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
319168
Feltöltve
2018.07.26. 16:24
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 16:24

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
341072
Feltöltve
2019.02.01. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 17:44

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
341086
Feltöltve
2019.02.01. 19:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:15

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
341087
Feltöltve
2019.02.01. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:16

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
341088
Feltöltve
2019.02.01. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:17

"Magyary Zoltán" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
341089
Feltöltve
2019.02.01. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:17
Összesen 15 fotó

Műlap története

02.01. 19:17
1 új fotót töltöttem a "Magyary Zoltán" műlaphoz!

02.01. 19:16
1 új fotót töltöttem a "Magyary Zoltán" műlaphoz!
02.01. 19:15
1 új fotót töltöttem a "Magyary Zoltán" műlaphoz!
02.01. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Magyary Zoltán" műlaphoz!
18.07.26. 17:39
Neményi Margó publikálta "Magyary Zoltán" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.