A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai

Tótszerdahely, Zrínyi Miklós utca 6.

Tótszerdahely
Zrínyi Miklós utca 6.
A templom homlokzatain látszanak.

Felállítás1993

Köblitz Birgit (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2016.01.29. 22:26
A tótszerdahelyi római katolikus templom művészeti alkotásainak szobrászati részén túl, az épületet három nagyméretű üvegablak is díszíti.
Ezek, kicsit előbb készültek el, mint ahogy a szobrokat elhelyezték. Legalább is a művészeti szakirodalom szerint.

Az üvegművész artportálos oldalán az alábbi leírás szerepel az ablakokról: "(3 db), színes antik és opálos üveg, festett, homokfúvott, ólmozott, átmérő: 156 cm; 2 × 310×260 cm".

Igazság szerint azért húztam, halasztottam a mű feltöltését, mert olvastam az irodalomban, hogy egy szabályos nyolcszög alakú ablak is van, viszont erre egyáltalán nem emlékeztem. Vagyis az épület belsejéből azt nem fotóztam, és csak ma este jöttem rá, hogy miért – amikor végre észrevettem, hogy azért, mert az a torony homlokzatán van, és azt nem láthattam a templomtérből.

Köblitz Birgit üvegtervező művész 1960-ban Lipcsében született. Ott is érettségizett, és a főiskolai tanulmányait is ott végezte. 1986 óta él Magyarországon, közelebbről, Nagymaroson. Munkásságában 1985 és 1993 között az ólmozott síküvegek domináltak. Ebben az időszakban készült a műlapon látható, modern, absztrakt mintázatú üvegablak sorozat.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/koblitz-birgit-2160

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói Tótszerdahely településről

Feltöltő
Azonosító
230560
Feltöltve
2016.01.29. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.29. 21:54

"A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói Tótszerdahely településről

Feltöltő
Azonosító
230561
Feltöltve
2016.01.29. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.29. 21:55

230562

230563
Feltöltve
2016.01.29. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

230564
Feltöltve
2016.01.29. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.29. 21:55

"A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói Tótszerdahely településről

Feltöltő
Azonosító
230565
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.01.29. 21:56

"A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói Tótszerdahely településről

Feltöltő
Azonosító
230566
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

230567
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

230568
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

230569
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

230570
Feltöltve
2016.01.29. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO320

230571

Összesen 12 fotó

Műlap története

16.01.29. 22:26
TundeK62 publikálta "A tótszerdahelyi római katolikus templom üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.