Vác, Schuszter Konstantin tér
További képek a Fotólistában

Vác
Schuszter Konstantin tér
A Székesegyházzal szemben állva, a tér jobb oldalán, kb. középúton.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2016.01.30. 10:13
Vácott, a Konstantin tér két oldalán egy-egy szobor áll. Ezeket a szobrokat sajátos módon semmilyen leírás nem említi, pedig láthatólag gondosan karbantartják, szép tisztán állnak helyükön.
Minden jel szerint a barokk stílus jegyében, a XVIII. században készült jellegzetesen festett szobrokról van szó, amik méltóképpen egészítik ki a szobrokkal díszített homlokzatú székesegyház és az előtte terülő óriási alapterületű tér együttesét.
A szobrokat már régen felfedeztem, többször fotóztam is. Információ hiányában azonban nem tudhattam, hogy eredetileg is oda készültek-e, ill. főleg, hogy folyamatosan helyükön álltak-e. Kerestem, sőt ismerős által próbáltam érdeklődni, csak éppen nem érkezett meg a várva-várt válasz.. Kérdéseimre most sincs megbízható és végleges adatom. Ami megerősíti "mindenkori státuszukat", érdekes történet.
Keresgélésem közepette megnéztem a '60-as évekből ismert Panoráma útikönyvet is, ahol egy térképen a téren a székesegyházzal szemben meglepetésemre a most már ismert Szovjet hősi emlékmű rajzát láttam. Ez után is elkezdtem kutatni, de Ády megelőzött :( Az általa feltöltött műlapokon és egy Váccal kapcsolatos, helyismerettel foglalkozó fb-oldalon is látott képek alapján megállapíthattam, hogy ezek az alkotások akkor is ott álltak a tér két oldalán https://www.kozterkep.hu/~/26570/Szovjet_hosi_emlekmu_Vac_1957.html#photo-221493 Úgy gondolom, ha azokat az időket helyükön vészelték át, feltételezhető, hogy korábban is ott álltak, akár felállításuk óta.

Szent Józsefet többnyire öreg emberként ábrázolják, sokszor nem is nagyon okos emberként. Itt József viszonylag fiatal, kezében egy botot tart. Mindez számomra azt sugallja, hogy itt az eljegyzés előtti hagyományra történik utalás, ami szerint a rabbi a Máriáért versengő férfiakat felszólította, hogy este szúrjanak le egy botot a földbe. A feltétel szerint "akinek botja másnapra kivirágzik, az kapja feleségül Máriát".
Másnapra József botja virágzott ki, így lett ő Mária jegyese., vagyis a szent család feje.
Források:
http://www.katolikus-honlap.hu/1001/maessen1.htm

Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229499
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:39
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229493
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:36
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229500
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.01.16. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

229503
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.01.16. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:40
2014. október

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229494
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

229502
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.01.16. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

229496
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:37
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229501
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.01.16. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:39
2014. október

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229498
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:38
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229497
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:37
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229495
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.16. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:36
2015. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
229492
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.01.16. 17:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.16. 17:35
2013. június

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
230600
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2016.01.30. 14:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.30. 14:55
2013. február

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
230599
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2016.01.30. 14:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.30. 14:55
2013. február

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
358280
Feltöltve
2019.06.01. 22:02
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 35.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.01. 22:02

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
358342
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.06.02. 09:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/640 • 25.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.02. 09:59
2015. július

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
465805
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 15:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/160 • 23.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:40
2012. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
496566
Feltöltve
2022.08.09. 21:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ57/10 • 1/160 • 35mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.08.09. 21:57
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.08.09. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
21.11.02. 15:40
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.06.02. 09:59
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.06.01. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.05.04. 17:18
Megérintettem a "Szent József" alkotást
16.01.30. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
16.01.30. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
16.01.30. 10:13
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.