Hermész és Héphaisztosz

Budapest, V. kerület, Szabadság tér 17.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az egykori Tőzsdepalota szobrai

Budapest
V. kerület, Szabadság tér 17.
A bejárat felett üldögélnek.

Felállítás1905

Alpár Ignác (építész, közreműködő)

Katie G.
2016.01.16. 18:08
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde új épületére 1899-ben kiírt pályázatot Alpár Ignác nyerte el szecessziós stílusú épületével. A pályázat elbírálásánál az egyik fő szempont volt, hogy nagyobb és díszesebb épület legyen, mint a bécsi tőzsde épülete.
1902-05 között felépült a 145 méter hosszú és 41-61 méter széles palota, akkoriban ez volt Európa legnagyobb ilyen célú építménye.
A homlokzata süttői és sóskúti mészkőből készült. A bejárat feletti timpanonon találjuk Hermész és Héphaisztosz szobrát. A fiatal, izmos testű istenek a kereskedelmet és az ipart szimbolizálják. A megbízhatóságot és a stabilitást sugallják a befektetőknek, akik bátran hozhatják ide a pénzüket.

Ebben az épületben 1948-ig működött a tőzsde, az államosítás után a Lenin Intézet majd a Technika Háza kapott itt helyett.
1955-ben a Magyar Televízió költözött az épületbe egészen 2009-ig ez volt a központi épülete.
Jelenleg egy kanadai befektetőcég tulajdonában van az épület, akik 2017-re ígérték a felújítási munkákat, luxusirodákat és egyéb szolgáltatási és kereskedelmi egységeket alakítanak ki.
Források:
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=11406
http://tervlap.hu/cikk/show/id/2834
http://urbface.com/budapest/a-tozsdepalota
További linkek
https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9phaisztosz
https://hu.wikipedia.org/wiki/Herm%C3%A9sz

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226225
Feltöltve
2015.12.01. 20:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:56

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226226
Feltöltve
2015.12.01. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 21:01

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226214
Feltöltve
2015.12.01. 20:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:50

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226217
Feltöltve
2015.12.01. 20:51

Katie G. 15.12.01. 20:51

226218
Feltöltve
2015.12.01. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ59/10 • 1/100 • ISO500

226219

226221
Feltöltve
2015.12.01. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:52

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226855
Feltöltve
2015.12.13. 15:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ59/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.13. 15:59

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226216
Feltöltve
2015.12.01. 20:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ42/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:50

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
226220
Feltöltve
2015.12.01. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:52

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

MTV-s logó nélkül.
Feltöltő
Azonosító
279416
Feltöltve
2017.05.27. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:01
MTV-s logó nélkül.

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Most már MTV-s logó nélkül.
Feltöltő
Azonosító
279417
Feltöltve
2017.05.27. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:02
Most már MTV-s logó nélkül.

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
279419
Feltöltve
2017.05.27. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:03

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403244
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.07. 21:26

403245
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ11/1 • 1/80 • 55mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.07. 21:26

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403246
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ9/1 • 1/60 • 21mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.07. 21:26

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403247
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ5/1 • 1/125 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.07. 21:26

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403248

Archív fotók

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
243585
Forrás
http://dunavolgyipeter.hu/televizio_tortenet/a_magyar_televiziozas_tortenete_az_1970-as_evekben/1975
Évszám
1975
Feltöltve
2016.06.20. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 16.06.20. 15:45
1975, Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

6 napja
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást!
20.05.07. 21:26
5 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz!
20.01.21. 15:07
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Hermész és Héphaisztosz" feltöltésünket!
19.02.21. 09:52
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást!
18.11.23. 15:27
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást!
18.11.16. 14:16
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást!
17.12.27. 13:20
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást!
16.01.16. 18:08
Katie G. publikálta "Hermész és Héphaisztosz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.