Hermész és Héphaisztosz

Budapest, V. kerület, Szabadság tér 17.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az egykori Tőzsdepalota szobrai

Budapest
V. kerület, Szabadság tér 17.
A bejárat felett üldögélnek.

Felállítás1905

Alpár Ignác (építész, közreműködő)

Katie G.
2016.01.16. 18:08
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde új épületére 1899-ben kiírt pályázatot Alpár Ignác nyerte el szecessziós stílusú épületével. A pályázat elbírálásánál az egyik fő szempont volt, hogy nagyobb és díszesebb épület legyen, mint a bécsi tőzsde épülete.
1902-05 között felépült a 145 méter hosszú és 41-61 méter széles palota, akkoriban ez volt Európa legnagyobb ilyen célú építménye.
A homlokzata süttői és sóskúti mészkőből készült. A bejárat feletti timpanonon találjuk Hermész és Héphaisztosz szobrát. A fiatal, izmos testű istenek a kereskedelmet és az ipart szimbolizálják. A megbízhatóságot és a stabilitást sugallják a befektetőknek, akik bátran hozhatják ide a pénzüket.

Ebben az épületben 1948-ig működött a tőzsde, az államosítás után a Lenin Intézet majd a Technika Háza kapott itt helyett.
1955-ben a Magyar Televízió költözött az épületbe egészen 2009-ig ez volt a központi épülete.
Jelenleg egy kanadai befektetőcég tulajdonában van az épület, akik 2017-re ígérték a felújítási munkákat, luxusirodákat és egyéb szolgáltatási és kereskedelmi egységeket alakítanak ki.

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226225
Feltöltve
2015.12.01. 20:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:56

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226226
Feltöltve
2015.12.01. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 21:01

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
532549
Feltöltve
2023.07.10. 17:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ42/10 • 1/60 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.10. 17:50

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226214
Feltöltve
2015.12.01. 20:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:50

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
532547
Feltöltve
2023.07.10. 17:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/50 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.10. 17:43
Feldolgozás alatt...

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226217
Feltöltve
2015.12.01. 20:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:51

532548
Feltöltve
2023.07.10. 17:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ51/10 • 1/50 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.10. 17:46

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226218
Feltöltve
2015.12.01. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ59/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:51

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226219

226221
Feltöltve
2015.12.01. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:52

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226855
Feltöltve
2015.12.13. 15:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ59/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.13. 15:59

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226216
Feltöltve
2015.12.01. 20:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ42/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:50

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226220
Feltöltve
2015.12.01. 20:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE3000,X890
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.12.01. 20:52

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
532550
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2023.07.10. 17:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.07.10. 17:51
2015. április

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

MTV-s logó nélkül.
Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279416
Feltöltve
2017.05.27. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:01
MTV-s logó nélkül.

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Most már MTV-s logó nélkül.
Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279417
Feltöltve
2017.05.27. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:02
Most már MTV-s logó nélkül.

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279419
Feltöltve
2017.05.27. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.05.27. 21:03

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403244
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Budapest Eye 20.05.07. 21:26

403245
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ11/1 • 1/80 • 55mm • ISO500

403246
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ9/1 • 1/60 • 21mm • ISO250

403247
Forrás
Budapest Eye
Feltöltve
2020.05.07. 21:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ5/1 • 1/125 • 21mm • ISO100

403248

Archív fotók

"Hermész és Héphaisztosz" c. alkotás fotói

Alkotó
Langer IgnácAlpár Ignác (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243585
Forrás
Évszám
1975
Feltöltve
2016.06.20. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 16.06.20. 15:45
1975, Archív felvétel
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.07.10. 17:51
1 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz
23.07.10. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz
23.07.10. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz
23.07.10. 17:43
1 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz
22.12.15. 16:36
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
21.05.24. 13:24
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
20.05.07. 21:26
5 új fotót töltöttem a "Hermész és Héphaisztosz" műlaphoz
19.02.21. 09:52
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
18.11.23. 15:27
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
18.11.16. 14:16
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
17.12.27. 13:20
Megérintettem a "Hermész és Héphaisztosz" alkotást
16.01.16. 18:08
Katie G. publikálta "Hermész és Héphaisztosz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.