Pesovár Ferenc
Országzászló tér 3.
Hűen az eredeti elképzeléshez, a domborművet ebben az esetben is Nagy Benedek szobrászművész készítette, csakúgy, mint a Múzeum falán látható többi alkotást.
Pesovár Ferenc 1957-től dolgozott a Szent István Király Múzeumban, néprajzos muzeológusként, majd osztályvezetői posztot töltött be. Haláláig ebben az intézményben tevékenykedett.
Pesovár Ferenc „Béres vagyok, béres” című könyvében a Fejér megye népzenéjét mutatja be. Csoóri Sándor így fogalmaz róla a könyv „Egy süveg alma” címet viselő előszavában:
„Pesovár monográfiát készít elsősorban, de emlékeket is tudatosít. Múltat és érzelmeket restaurál. A népdallal együtt akarja újraéletni a táncot, az éneklés és a táncolás alkalmait, a mesterségeket, a nyelvet, a hétköznapok és az ünnepek eltérő taglejtéseit, mindezt beágyazva a táj történelmébe és földrajzi adottságaiba, őt az egész érdekli még a részletek rajzolatában is. A szervesség természete, amitől még a töredékek is kiegészülnek, s közép-európai távlatot kapnak.”
A vendégeket Kulcsár Mihály igazgatóhelyettes köszöntötte, az avatóbeszédet dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú város polgármestere mondta. Az avatáson jelen volt Herend város polgármestere, mint Pesovár Ferenc szülőfalujának – mára város – vezetője. Az alkotást felavatta dr. Cser-Palkovics András polgármester, és Botos József, Székesfehérvár díszpolgára, az Alba Regia Táncegyüttes elnöke. Pesovár Ferencről dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár emlékezett meg beszédében. Elmondta, hogy neki, aki a hosszú írásokhoz, könyvekhez, beszédekhez szokott, nehéz volt röviden megfogalmazni Pesovár Ferenc életútját, ami most a domborműn olvasható. elmondta, hogy tíz évig dolgozott együtt Pesovár Ferenccel, felsorolta mindazokat, aki még ismerhették, és most jelen tudtak lenni az avatáson. Megemlítette dr. Demeter Zsófiát is, a város díszpolgárát, aki szintén együtt dolgozott a néprajzkutatóval.
Az avatáson közreműködött a Tilinkó Zenekar, és az Alba Regia Táncegyüttes. A zene, az énekszó és a tánc jókedvre derítette a hideg időjárás ellenére nagy számban jelenlévő érdeklődőket.
Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. 6. o.
Blogbejegyzések a műlapról
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/files/5cbc2666b82ec-43b339e268810e7439f987395f831c47325513c3.jpg)
Nagy Benedek
![](/tagok/ab4aebc5799c37ff33b9b693eb364fad_5.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e95a12c8c912a79f99700e466f042903_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ea594de04c5ea66577f1e841c0fba9fc_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6c2821eb6f5222897203f57e3bf00218_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/348d5fc8029e65ad0d23e0393f50c700_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/745e1ba04fd3afd7025a8dacf3dc9c7d_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dde97683c2b8426a279ac784d85bf4a8_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/056354f835bdcdbff39ca1e19d054659_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b4b33c0b3875dcfba46a72a0c1db6982_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8d8cd7c70ecc7137f10e7d6364131ecc_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4a25e9539ba1e3568eac692f82cef87f_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
Avatást látunk
ƒ59/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af27237136bd4b95e419da4f4008089d_4.jpg)
"Pesovár Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e804c7541763f333c76237988e1956c9_4.jpg)