Maklár, Templom tér 28.

Maklár
Templom tér 28.
A Művelődési Ház falán

Felállítás1975


Kiss Katalin
2015.09.05. 21:12
Több mint 200 lap készült Petőfiről a Köztérképen eddig, amit az ismertsége és népszerűsége magyaráz.
Egyszerű, mindenki számára érthető nyelven írta - rövid élete alatt - a kb. ezer versét.

Igaza volt Istvánnak, hogy nem az Ő feltöltése https://www.kozterkep.hu/~/25901/Petofi_Emlekkonyvtar_1973_Sarud_1973.html lesz az utolsó, és két hónapon belül szintén Heves megyében találtam rá a 11. Petőfi-domborműre, pedig Heves megyébe ritkán jutottak el Borsos Miklós alkotások.

A Petőfi Emlékkönyvtárak létrehozását egy, a Művelődési Minisztérium által 1973-ban, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára meghirdetett pályázat tette lehetővé.

"Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában."

Ezért vették fel a falusi könyvtárak - köztük a maklári is - Petőfi nevét.
http://konyvtar.hu/konyvtar/1707

Makláron 1975-ben helyezték el a könyvtár falán a domborművet, ami maradt a Műv. ház falán akkor is, amikor a könyvtár új épületbe költözött és az Egri Bródy Sándor könyvtárhoz tartozik.

http://www.brody.iif.hu/hu/node/19075
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor
http://konyvtar.hu/konyvtar/1707
http://www.brody.iif.hu/hu/node/19075

Kiss Katalin műlapja


Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216676
Feltöltve
2015.09.05. 18:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:10

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216677
Feltöltve
2015.09.05. 18:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:11

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216678
Feltöltve
2015.09.05. 18:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:11

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216679
Feltöltve
2015.09.05. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:12

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216680
Feltöltve
2015.09.05. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:12

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216681
Feltöltve
2015.09.05. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:12

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216682
Feltöltve
2015.09.05. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:13

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216683
Feltöltve
2015.09.05. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:14

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Maklár településről

Feltöltő
Azonosító
216684
Feltöltve
2015.09.05. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.09.05. 18:14
Összesen 9 fotó

Műlap története

21 napja
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
22 napja
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
19.09.08. 08:28
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Petőfi Sándor" feltöltésünket!
16.12.30. 14:14
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást!
15.09.05. 21:12
Kiss Katalin publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.