Petőfi Emlékkönyvtár 1973

Sarud, Kossuth út 66.

Sarud
Kossuth út 66.
A falu főutcáján, a templom előtti kis teresedésen, a régi iskolaépület...Teljes szövegA falu főutcáján, a templom előtti kis teresedésen, a régi iskolaépület mellett áll a könyvtár, a dombormű ennek bejáratánál, balra látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1973

Csuhai István
2015.07.15. 23:26
Borsos Miklós a közismert Petőfi-dagerrotípia nyomán készített bronz portrédomborművéből, ha jól számolom, ez a 10., a lapon látható példány, és egészen biztos vagyok benne, hogy fog még előkerülni belőle. Ezek nagy részét 1973-ban, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján helyezték el, de Borsos készített belőle közel azonos változatot az ez utáni években is.

A sarudi könyvtár homlokzatán, a bejárattól balra látható példány, ahogy a voltaképpeni dombormű alatt jól kiolvasható, egyúttal emléket állít a "Petőfi Emlékkönyvtár 1973" mozgalomnak is, melynek során számtalan hasonló kis községi könyvtárat újítottak fel, emeltek, javították könyvállományát stb.; ez nem járt feltétlenül együtt a könyvtár átnevezésével is. Itt igen. Az épület 1970-ben épült, 1973-tól néhány éven át Petőfi Emlékkkönyvtár volt a neve, fénykorában 10 ezer kötetes állományt számlált. Ez mára 3500 példányra olvadt, a sarudi könyvtár ma az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár fiókrészlege, maga az épület idővel művelődési ház lett, később az iskola része. Egykori szerepét, funkcióját, helyzetét átvette az innen nem messze újonnan felépült "közösségi ház", ami viszont nem azonos az egykor ezeken a helyeken divatos művelődési házakkal.

Sarud, ez az ezerötszáz lelket számláló kisközség egykor az ún. Kis-Tisza partján feküdt. Az 1970-es években a kiskörei vízlépcső megépítésével mesterségesen létesített Tisza-tó egyrészt megoldotta a település rendszeresen ismétlődő árvízgondjait, másrészt fellendítette a hely turisztikai életét, a tó nyugati partján fekvő falucska igen kellemes stranddal, kikötővel és az ezekhez kapcsolódó nyári vízi élettel rendelkezik.

Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212190
Feltöltve
2015.07.15. 22:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 22:58

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212191
Feltöltve
2015.07.15. 22:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 22:58

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212192
Feltöltve
2015.07.15. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 23:00

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212193
Feltöltve
2015.07.15. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

212195
Feltöltve
2015.07.15. 23:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 23:01

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212197
Feltöltve
2015.07.15. 23:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/125 • ISO720

212242
Feltöltve
2015.07.16. 10:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.16. 10:46

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212194
Feltöltve
2015.07.15. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 23:00

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212196
Feltöltve
2015.07.15. 23:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 23:01

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212198
Feltöltve
2015.07.15. 23:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 15.07.15. 23:03

"Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. alkotás fotói Sarud településről

Feltöltő
Azonosító
212199
Feltöltve
2015.07.15. 23:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

212200

Összesen 12 fotó

Műlap története

19.09.11. 11:09
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Petőfi Emlékkönyvtár 1973" feltöltésünket!
15.07.15. 23:26
Csuhai István publikálta "Petőfi Emlékkönyvtár 1973" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.