Győr, Czuczor Gergely utca 7.
További képek a Fotólistában

Győr
Czuczor Gergely utca 7.
A színház fél-emeleti folyosóján, a bal oldal felé vezető folyosórész falán.

Felállítás1980. április 3.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.06.09. 16:36
A Győri Nemzeti Színházban tett látogatásom megdöbbentő felfedezése volt a két, porcelánra festett óriás-táblakép, melyeket Szász Endre alkotott az ő sajátos, egyedi vizuális világát visszaadva. A két táblakép technikailag hasonló a művész más, hasonló nagy méretű táblaképével, de egyedi abban az értelemben, hogy csak itt alkalmazta az arany-fehérnek ismert színkombinációt.

Érdekes történetet hallottam Schmutzer Sándortól, a Hollóházi Porcelánmúzeum szakértő munkatársától, akinek – mint írta – abban a szerencsében is része volt, hogy személyesen ismerhette a művészt és nagy tisztelője a mai napig.
Elmondása szerint a porcelánfestés ötlete az Amerikában töltött évek után, Szentendrén született. Szász Endre és felesége vendégeket fogadott, szép, egységesen fehér porcelán készlettel szervírozták a teát. A művész pedig szórakozottan rajzolgatni kezdte a rá jellemző fantáziaképeket a csészékre, tányérokra. A vendégség végére kiterjedt kollekció készült el.
Felesége volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy a készlet maradjon így, megőrizte, becsomagolta. Aztán jött a technika kidolgozása, hogy lehet égetéssel a motívumokat rögzíteni a porcelán tárgyakon. Az egyedi technikával több porcelángyárat megkerestek. Hollóházán találtak fogadtatásra, ahol később Szász Endre a Hollóházi Porcelángyár Stúdiójának megalapításában is részt vett.

Első, óriás léptékű táblaképe (ill. ez párban értendő) ez a két alkotás. Bevallom a cím értelmezése elég nagy gondot okozott. Amit látok, a kompozíció nem szimmetrikus, legalábbis nem a szó szoros értelmében az. Ha a téma részleteinek súlypontjait nézzük, mégis meglepő egyensúly látható.
Itt is szerepel egy nőalak, a kép inkább jobb oldala felé eső részén. Alakja hasonlít a vele párban lévő táblakép fő alakjára, kezében fáklyát tart.
A kép domináns formája az "Arc", amit a természet gomolygó elemei vesznek körül – mint a lendület által gerjesztett energiahullámok. A fejre egy sasmadár simul, fenyegető csőrével, zeuszi erőt kölcsönözve az ábrázolásnak http://www.sacrumimperium.hu/sacr0205.htm A fej füle környékén azonban jelentős változás látható. Lángocskák sokasága áramlik szerte-szét, innen indulva. Most már tudom, "Lángoló kulcsok". Ám azt nem látom, mit nyitnak/nyitnának, a fegyelmezetten álló, fáklyát tartó nő felé áramlanak, ill. rajta is túl. Félelmetes látomás.
Források:
Telefoni beszélgetés és levélváltás a Hollóházi Porcelánmúzeum szakértő munkatársával.

Kapcsolódó
Életfa
Kapcsolódó
Kisfaludy Károly

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208088
Feltöltve
2015.06.05. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:38

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208086
Feltöltve
2015.06.05. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:37

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208085
Feltöltve
2015.06.05. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

208087
Feltöltve
2015.06.05. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

208090
Feltöltve
2015.06.05. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO640

208091
Feltöltve
2015.06.05. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:38

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208082
Feltöltve
2015.06.05. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:35

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208083

208081
Feltöltve
2015.06.05. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

208080

208079
Feltöltve
2015.06.05. 20:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:35

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208078
Feltöltve
2015.06.05. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.05. 20:34

Adalék vagy máshol

"Lángoló kulcs" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
381313
Forrás
Hétfői Hírek, 1978. február 6. (22. évfolyam, 6. szám)
Feltöltve
2019.10.31. 11:33
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.31. 11:33
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

7 napja
1 új fotót töltöttem a "Lángoló kulcs" műlaphoz!
06.12. 19:52
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Lángoló kulcs" feltöltésünket!
15.06.09. 17:22
A "Lángoló kulcs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.06.09. 16:36
Göröntsér Vera publikálta "Lángoló kulcs" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.