Győr, Czuczor Gergely utca 7.

Győr
Czuczor Gergely utca 7.
A színház aulájában, a jobb oldali lépcső mellett.

Avatás1988. február 8.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.06.12. 19:03
Ennek a mellszobornak a bemutatásához némi színháztörténeti áttekintés szükséges. 1935. július 14-én nyílt meg a Városi Kultúrház a Bálint Mihály gyáros által adományozott, erre a célra átalakított épületben az Árpád út és a Czuczor Gergely út sarkán. "Jogutódja" a győri Dunántúli Népszínház később alakult meg, 1951. szeptember 1-én vette fel Kisfaludy Károly nevét. 1973-ban új épület építése indult meg, ami felavatása után (1978. november 1) tovább vitte elődje nevét egészen az 1991-es év végéig, ezt követően vette fel mai nevét: Győri Nemzeti Színház.

A mellszobrot Kisfaludy születésének 200. évfordulóján, egyben az újonnan épült színház fennállásának 10. jubileuma alkalmából helyezték el a színház aulájában.

Kisfaludy Károly (1788–1830) költő, drámaíró és egyben festő volt. Rövid összefoglalásban: "A reformkori irodalmi élet fő szervezője, az Aurora szerkesztője, az Aurora-kör elindítója, a magyar novella egyik első meghonosítója."
Részleteiben ld. a Wikipédia cikkét, ill. érdekes, értékelő írás olvasható Hegedűs Gézától, A magyar irodalom arcképcsarnokában róla http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/kisfalk.htm

Innen idézve: "...ha ösztönző hatása jelentékenyebb is, mint műveinek túlnyomó többsége, ha kétségtelenül nagy tehetségével több hevenyészett írást hozott létre, mint halhatatlan alkotást - irodalomtörténetünk egyik legvonzóbb, legrokonszenvesebb alakja. És néhány, kivételesen fegyelmezett költeményével, legsikerültebb vígjátékaival, prózájának ironikus humorával maradandó helye van klasszikusaink között..."
Források:
Orbánné Horváth Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások (200+6
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/antal-karoly-300
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_Nemzeti_Sz%C3%ADnh%C3%A1z
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisfaludy_K%C3%A1roly

Kapcsolódó
Életfa
Kapcsolódó
Lángoló kulcs
Kapcsolódó
„Ady"
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208148
Feltöltve
2015.06.06. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:29

208158
Feltöltve
2015.06.06. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:32

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208153
Feltöltve
2015.06.06. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:30

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208150
Feltöltve
2015.06.06. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:29

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208149
Feltöltve
2015.06.06. 10:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:29

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208151
Feltöltve
2015.06.06. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:30

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208156
Feltöltve
2015.06.06. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

208155
Feltöltve
2015.06.06. 10:31

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:31

208154
Feltöltve
2015.06.06. 10:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:31

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208157
Feltöltve
2015.06.06. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:32

"Kisfaludy Károly" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
208152
Feltöltve
2015.06.06. 10:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.06. 10:30
Összesen 11 fotó

Műlap története

13 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kisfaludy Károly" feltöltésünket!
15.06.12. 19:03
Göröntsér Vera publikálta "Kisfaludy Károly" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.