Szűz Mária a kis Jézussal

Budapest, XI. kerület, Ménesi út 9a

Alternatív, helyi címek:A Ménesi út 9/a szobra
Angol cím:Virgin Mary & Baby Jesus

Budapest
XI. kerület, Ménesi út 9a
A Ménesi útból nyíló kis ösvényről látható.

Felállítás1938

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Feles Elek
2015.04.05. 21:30
Ezen a két világháború között épült, enyhén barokkosan klasszicizáló hatású villán az építtető elhelyezett egy bájosan finom szobrot: Szűz Máriát, aki kezében tartja a meztelen kis Jézust.

Az épület bejárata mellett, az oldalfalon bújik meg ez a templombelsők díszítésére használt műalkotás. Az egyszintes lakóházat Pözel Tibor miniszteri tanácsos, korábbi milánói magyar főkonzul építtette 1938-ban, ide az akkor még Nagyboldogasszony útjára. Így aztán máris magyarázatot kapunk arra, miért éppen Szűz Mária szobrát álmodta ide az építész, Gerlóczy Gedeon. Ez az időszak egyébként a neobarokk hegyvidéki villák reneszánsza volt, számos hasonló hangulatú villa vagy bérház épült az 1930-as években a környéken. Az épületben 1944-ben már öccse, Pözel István ügyvéd és kormányfőtanácsos lakott, aki családjával együtt később az USA-ba emigrált. A házat így az 1960-as években már Szendrey Karper László gitárművész lakta.
Források:
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BME_EpitomesterekLapjaMunkaado_1938/?query=%22Nagyboldogasszony-%C3%BAtja%209%22&pg=6&layout=s
https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Lakasiv/646/view/?pg=10&bbox=-96%2C-3444%2C4508%2C-729
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/EgyetemiLapok_1962/?query=%22M%C3%A9nesi-%C3%BAt%209%22&pg=79&layout=s

Feles Elek műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201253
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.05. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.05. 21:02
2014. augusztus

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201254
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.05. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.05. 21:03
2014. augusztus

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201255
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.05. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.05. 21:03
2014. augusztus

"Szűz Mária a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201256
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.05. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.04.05. 21:04
2014. augusztus
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.10.03. 20:10
A "Szűz Mária a kis Jézussal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.04.05. 21:30
Feles Elek publikálta "Szűz Mária a kis Jézussal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.