Stációk a nagyváradi várban

Nagyvárad (Oradea), Nagyváradi vár

Nagyvárad (Oradea)
Nagyváradi vár
A vár területén álló templomban látható.

Felállítás1992. május 17.

Morvay László (festőművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2015.04.05. 22:12
A nagyváradi várban temették el 1095-ben Szent László királyt, az általa alapított Váradi Püspökség székesegyházában. Sírja királyi- és istenítéleti zarándokhely volt évszázadokon keresztül. Több magyar királyt is itt temettek el.
A vár története részletesen, itt olvasható: http://oradea.travel/hu/?p=1879

A várban egészen 1989-ig katonai intézmények voltak, csak utána kezdték el az addigra majdnem teljesen leamortizált épületegyüttest helyreállítani. Ennek a folyamatnak ebben az évben lesz vége. 2015 nyarán fogják átadni a teljesen felújított várat, melyet innentől a kultúra és turizmus céljaira használnak majd.
Pár hete Debrecenben, az utazási vásáron itt voltak az ottani turisztikai hivatal munkatársai, és részletesen bemutatták az eddig elkészült felújítást.

A magyar szobrászat szempontjából is különleges hely volt a vár területe. Itt álltak azok a királyszobrok, melyeket a Kolozsvári testvérek alkottak 1370-ben. Három királyszoborról van szó: Szent István, Szent László, és Szent Imre szobráról. Az alkotásokat a vár elfoglalása után a törökök pusztították el Belgrádban. Részletes történetüket Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész írta meg a Várad című lapban: http://www.varad.ro/node/399

A műlapon látható stációk 1992-ben készültek el. A vártemplom negyedszeri átépítése után helyezték el a nagyméretű tűzzománcokat a falakon. Morvay László grafikus, zománcművész alkotásai, és ajándéka a sorozat. A 14 stációból itt most hiányoznak a 8–9–10-es stációk fotói, meg a szignó, és a külső képe a templomnak. Megvannak, csak több kép lehetőség nincs már...

Kétszer is volt szerencsém végigfotózni a sorozatot: 2009 tavaszán, és 2010 nyarán. Nem siettem el a feltöltésüket, igaz, egy ideig a templomi alkotásokat nem lehetett feltölteni.
Források:
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/morvay-laszlo-1635
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lv%C3%A1ria

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

I. Jézust elítélik Pilátus előtt
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201248
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:57
2009. május
I. Jézust elítélik Pilátus előtt

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

II. Jézus vállára veszi a keresztet
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201251
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:58
2009. május
II. Jézus vállára veszi a keresztet

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

III. Először esik el a kereszttel
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201252
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:58
2009. május
III. Először esik el a kereszttel

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

A III. részlete
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201259
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 21:07
2009. május
A III. részlete

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

IV. Jézus találkozik édesanyjával
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201250
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:58
2009. május
IV. Jézus találkozik édesanyjával

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201249
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:57
2009. május
V. Cirenei Simon segít Jézusnak

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201247

VII. Másodszor esik el a kereszttel
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201246
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 20:56
2009. május
VII. Másodszor esik el a kereszttel

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

XI. Jézust felszegezik a keresztre
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201257
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 21:07
2009. május
XI. Jézust felszegezik a keresztre

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

XII. Jézus meghal értünk a keresztfán
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201260
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 21:08
2009. május
XII. Jézus meghal értünk a keresztfán

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

XIII. Jézust leveszik a keresztről
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201258
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 21:07
2009. május
XIII. Jézust leveszik a keresztről

"Stációk a nagyváradi várban" c. alkotás fotói

XIV. Jézus testét sírba helyezik
Alkotó
Morvay László (festőművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
201261
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2015.04.05. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 21:08
2009. május
XIV. Jézus testét sírba helyezik
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.03. 22:04
A "Stációk a nagyváradi várban" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.07. 14:23
Megérintettem a "Stációk a nagyváradi várban" alkotást
15.04.05. 22:12
TundeK62 publikálta "Stációk a nagyváradi várban" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.