A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze

Budapest, VIII. kerület, József utca 3
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
VIII. kerület, József utca 3
A József utca 3. szám alatt álló, egykori nyugdíjintézet homlokzatán volt.

Felállítás1906. január

Kölber Dezső (festőművész)

Sila
2015.02.05. 17:43
A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete 1893-ban alakult meg Budapesten, azzal a céllal, hogy a keresetképtelenné vált munkásokat segélyezzék, megmentve őket így az elszegényedéstől. A gondoskodás arra is kiterjedt, hogy az elhunyt dolgozó árvái, neveltetési járulékban részesüljenek. Bő tíz év után az egyletnek a budapesti központon és öt kerületi befizetőhelyen kívül, mintegy 117 fiókpénztára volt vidéken. Időszerűvé vált tehát egy új székház átadása, melyre 1906 januárjában került sor a VIII. kerület József utca 23. (ma József utca 3.) szám alatt. Átadásáról a korabeli sajtó is lelkes szavakkal számolt be:
„Ez a ház, melyet olvasóinknak bemutatunk, egyike a főváros legszebb középületeinek, mely mind külső csinosságában, mind belső modern berendezésében méltán dicséri tervezőjét és építőjét, Kauser Gyula jóhírű építész-építőmestert. A ház földszintjének utczai részét foglalja el az egylet mintaszerűen berendezett központi irodája, a többi 27 lakás pedig, melyek a modern higiénikus követelményeknek megfelelően vannak beosztva és berendezve: bérbe vannak adva.
Ezen házban alkalmaztak először a lépcsőház földszintjén egy teljesen uj rendszerű lakásmutatót, mely minden lakó részére külön levélszekrényt tartalmaz telefonnal összekötve, úgy hogy a levélhordónak nem kell az egyszerű levelekkel az összes emeletekre fáradnia. A levélszekrény czélszerü berendezését kívánatos volna minden fővárosi modern házban meghonosítani már csak a levélkézbesítés gyorsasága és a levélhordók nehéz munkájának megkönnyítése végett is.”
A valóban impozáns épület homlokzatán egy freskó kapott helyet, amely jelképrendszerében az egyesület célját jelenítette meg. Sajnos alkotójára nézve nem találtam adatot. Azt sem sikerült kiderítenem, hogy meddig díszítette a freskó az épületet és miért távolították el.
Források:
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 4. szám 64. oldal vagy
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02685/pdf/VU_EPA00030_1906_04.pdf
http://www.huszadikszazad.hu/1907-december/gazdasag/a-magyarorszagi-munkasok-rokkant-es-nyugdijegylete
Bazsi91
2015.02.12. 22:39
A székház épülete ma is áll a József utca 3. szám alatt.
Sajnos a díszítés ma már nem látható.

Lásd a két általam feltöltött képen.
Sila
2015.02.13. 17:14
Időközben utánanéztem egy 1923-as térképen a József utcának. Ezek szerin a József utca a Mikszáth tértől a Mátyás térig tartott, vagyis a mai Krúdy utcát is magában foglalta. Ebből adódik a számozásbeli eltérés.

Sila műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. alkotás fotói Budapest településről

Az egykori freskó helye,talán még halványan látszódik...
Feltöltő
Azonosító
195310
Forrás
Google Maps
Feltöltve
2015.02.12. 22:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 15.02.12. 22:44
Az egykori freskó helye,talán még halványan látszódik...

"A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. alkotás fotói Budapest településről

A székház napjainkban
Feltöltő
Azonosító
195309
Forrás
Google Maps
Feltöltve
2015.02.12. 22:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bazsi91 15.02.12. 22:43
A székház napjainkban

Archív fotók

"A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. alkotás fotói Budapest településről

Képeslap az épületről.
Feltöltő
Azonosító
194731
Forrás
postcards.hungaricana.hu
Feltöltve
2015.02.05. 17:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.05. 17:33
Archív felvétel
Képeslap az épületről.

"A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. alkotás fotói Budapest településről

Újságkép a homlokzati freskóról.
Feltöltő
Azonosító
194732
Forrás
Vasárnapi Ujság 53. évfolyam 4. szám 63. oldal
Feltöltve
2015.02.05. 17:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.05. 17:34
Archív felvétel
Újságkép a homlokzati freskóról.

Adalék vagy máshol

"A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. alkotás fotói Budapest településről

Egy régi levél a nyugdíjintézettől, melynek fejlécén szerepel a homlokzati dísz képe.
Feltöltő
Azonosító
194734
Forrás
regipapirok.blogspot.hu
Feltöltve
2015.02.05. 17:51
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.05. 17:51
Archív felvétel
Egy régi levél a...Teljes szövegEgy régi levél a nyugdíjintézettől, melynek fejlécén szerepel a homlokzati dísz képe.Kevesebb szöveg
Összesen 5 fotó

Műlap története

01.01. 18:26
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" feltöltésünket!
15.02.13. 08:30
Az "A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.02.12. 22:44
1 új fotót töltöttem az "A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" műlaphoz!
15.02.12. 22:43
1 új fotót töltöttem az "A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" műlaphoz!
15.02.05. 17:43
Sila publikálta "A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete székházának homlokzati dísze" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.