Budapest, III. kerület, Bécsi út 96/b.

Budapest
III. kerület, Bécsi út 96/b.
Az Óbudai Egyetem kertjében, a tudósok szoborparkja középső alakja.

Felállítás2007. február 8.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.02.05. 18:43
Az Óbudai Egyetem szoborparkjának öt alakja egy-egy kar névadójának arcképét örökíti meg. Neumann János nevét az Informatikai Kar kapta – méltán, hiszen a tudós nem más, mint a számítógépek logikai tervezésének egyik legismertebb alakja, az un. Neumann-elvek megfogalmazója.
Neumann János (1903–1957) magyar származású matematikus, matematikai fizikus, informatikus. Az említett, "Neumann -elvek" összetevői, a számítógépek felépítésének, alap-modelljének elemei:
Kettes számrendszer alkalmazása (bináris logika);
aritmetikai egység,
központi vezérlőegység alkalmazása;
belső program- és adattárolás.
Az első, az elveket alkalmazó számítógépet 1951-ben építették, de a napjainkban gyártott számítógépek még mindig ezek alkalmazásával készülnek.

Neumann János személyes életútjáról, szakmai pályafutásáról, tudományos munkájának eredményeiről a forrásnál jelölt cikkekben részletes ismertető olvasható.Itt még megemlítem: az ő nevéhez fűződik a "halmazelmélet egzakt megalapozása" („Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítése” – doktori disszertáció) és a játékelmélet megteremtése is.

A mellszobrot a tudós halálának 50. évfordulóján, egy, a Bécsi úton tartott konferencia nyitó aktusaként avatták fel.
Források:
http://www.uni-obuda.hu/egyetem/nevadok/neumann-janos
http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=neumann
Nyul Imre
2015.02.05. 20:23
"Neumann János halálának 2007-ben volt az 50. évfordulója. Ennek a tiszteletére egy emlékkonferenciát rendeztek a Bécsi úton, s a konferencia indításaként avattuk fel a szobrot. Akkor még az aulában, majd kikerült a mostani helyére."
Riport a szobrásszal:
http://beta.nikhok.hu/uploads/linklist/2011_01.pdf (17. oldal)

Az avatásról:
http://www.nefmi.gov.hu/tudomany/2007/emlekules-szoboravatas

Kapcsolódó
Bánki Donát
Kapcsolódó
Kandó Kálmán
Kapcsolódó
Rejtő Sándor
Kapcsolódó
Keleti Károly
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194637
Feltöltve
2015.02.04. 14:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:26

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194638
Feltöltve
2015.02.04. 14:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

194641
Feltöltve
2015.02.04. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:27

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194643

194639
Feltöltve
2015.02.04. 14:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:26

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194640
Feltöltve
2015.02.04. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:27

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194642
Feltöltve
2015.02.04. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:27

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194644
Feltöltve
2015.02.04. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:28

"Neumann János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194646
Feltöltve
2015.02.04. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

194645

194648

194649
Feltöltve
2015.02.04. 14:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 14:33
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.07.03. 18:07
Megérintettem a "Neumann János" alkotást
15.02.05. 20:32
A "Neumann János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.05. 18:43
Göröntsér Vera publikálta "Neumann János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.