Kecskemét, Kossuth tér 1.

Kecskemét
Kossuth tér 1.
A kecskeméti városháza dísztermének falain látható.

Felállítás1897

Székely Bertalan (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2014.11.12. 22:22
A kecskeméti városháza dísztermében a Vérszerződést és Ferenc József megkoronázását ábrázoló két nagyméretű falfestmény mellett Székely Bertalan 1985 és 1987 között még négy kisebb falfelületen készített secco-t. Az eredeti elképzelés szerint ezeken a felületeken is olyan történelmi eseményeket kellett volna megfesteni, ami átíveli az elmúlt ezer évet a honfoglalástól a koronázásig. Ez egy helytálló koncepció lett volna, csak a terem mérete nem volt elegendő egy ilyen gigantikus vállalkozáshoz. Székely Bertalan ezt kiválóan fel tudta mérni, és abban volt az igazi zsenialitása, hogy erről a döntéshozókat meg is tudta győzni. Indoklásában elmagyarázta, hogy egy tömegeket ábrázoló lovasokat is tartalmazó harci jelenetnél olyan kicsire kellene összeszűkíteni a figurákat, amiben elvesztenék a máltóságukat.
Így alakult ki a négyszer hármas tagolásban csoportosított formában történelmünk nagy egyéniségeinek álló alakos ábrázolása, időrendi sorrendben. Az ablakkal tagolt falon jobbra: Könyves Kálmán, Szent László, Szent István; az ablakkal tagolt falon balra: II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós; az ajtóval tagolt falon a Vérszerződés irányában: Nagy Lajos, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás; az ajtóval tagolt falon a koronázási jelenet irányában: Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc.
A 12 történelmi személyiség szoborszerű ábrázolása ráadásul az egész terem térszerkezetét szerencsésen alakította át, ezek a figurák szoborszerű méltóságukkal szinte hozzájárulnak a mennyezet alátámasztásához. A személyek kiválasztása is egységes rendszerbe foglalja a terem ikonográfiáját, a történelmileg jelentős királyaink mellett méltó helyet foglalnak el a szabadságunk alakjai, függetlenségünk harcosai.
Ily módon ez az elrendezés a Hősök terén kialakított Nemzeti panteonhoz hasonlítható.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rosh%C3%A1za_(Kecskem%C3%A9t)
Sümegi György: A kecskeméti városháza, Kecskemét, 1996.

Kapcsolódó
Vérszerződés

Cím alapján hasonló

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186680
Feltöltve
2014.11.12. 20:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 20:57

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186681
Feltöltve
2014.11.12. 20:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 20:58

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186682

186683
Feltöltve
2014.11.12. 20:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 20:59

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186684
Feltöltve
2014.11.12. 21:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:26

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186685
Feltöltve
2014.11.12. 21:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:27

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186686
Feltöltve
2014.11.12. 21:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:28

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186687
Feltöltve
2014.11.12. 21:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/20 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:30

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186688

186689

186690
Feltöltve
2014.11.12. 21:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:31

"Nemzeti panteon" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186691
Feltöltve
2014.11.12. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 21:31
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.02.12. 11:43
Megérintettem a "Nemzeti panteon" alkotást
14.11.12. 22:22
Szórád Péter publikálta "Nemzeti panteon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.