Ferenc József megkoronázása

Kecskemét, Kossuth tér 1.
További képek a Fotólistában

Kecskemét
Kossuth tér 1.
A kecskeméti városháza dísztermének nyugati falán látható.

Felállítás1897

Székely Bertalan (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2014.11.12. 17:07
A kecskeméti városháza dísztermének a falán két nagy falfestmény található. A Vérszerződést a keleti oldalon (kozterkep.hu ), Ferenc József megkoronázását ábrázoló secco-t a nyugati falon láthatjuk. Az egymással szemben elhelyezett két nagy kompozíció Magyarország ezeréves fennállását a kiegyezés eszmeiségével kívánta összekapcsolni.
A lovagkort idéző koronázási szertartásra 1867. június 8-án került sor. A fényes pompával lebonyolított ceremónia rendje némileg eltért a szokásostól, mivel nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban tartották, és a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, „a haza jóságos gondviselőjét" nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.
A koronázó személyek Simor János esztergomi hercegprímás, és a nádor helyett az az Andrássy Gyula, akit a szabadságharcban betöltött szerepe miatt akasztás általi halálra ítéltek, majd jelképesen felakasztottak, mivel a végrehajtás elől emigrációba menekült és csak 1857-ben tért haza, miután kegyelmet kapott; ezt követően pedig Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnöknek nevezett ki.
A kompozíció a Vérszerződéshez hasonlóan egy korábbi előkép mintájára készült, hiszen nagyfokú hasonlóságot fedezhetünk fel a Koronázási Emlékkönyvben szereplő Kolarz Ferenc által készített rajz és a falon látható kép között. Természetesen nem szolgai másolatról van szó, hiszen Székely Bertalan maga is jelen volt a szertartáson és saját vázlataiban precízen megörökítette a jelenlévő személyeket, hogy ki hol állt és milyen öltözéket viselt. Ilyenképpen egy abszolút hiteles ábrázolásról van szó.
A kecskemétiek nem igazán szerették ezt a jelenetet, csupán megtűrték, és amikor 1959-ben pártutasításra a freskókat le kellett meszelni, akkor ez a kép valóban áldozatul esett a műveletnek, míg a Vérszerződést jobban becsülték, és az utasítást kijátszva nem meszelték le, csak papírtapétával letakarták.
Ennek a műveletnek a nyomai aztán a restaurálás után még mindig láthatók a falképen, habár egyéb falrepedések is rontottak a kép eredeti színvilágának összhangján.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rosh%C3%A1za_(Kecskem%C3%A9t)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_Gyula_(politikus,_1823%E2%80%931890)
Sümegi György: A kecskeméti városháza, Kecskemét, 1996.

Kapcsolódó
Vérszerződés
Kapcsolódó
Nemzeti panteon

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186625
Feltöltve
2014.11.12. 15:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 15:31

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186626

186627

186628

186629
Feltöltve
2014.11.12. 15:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 15:32

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186630

186631
Feltöltve
2014.11.12. 15:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 15:39

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186632
Feltöltve
2014.11.12. 15:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 15:40

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
28839
Feltöltve
2009.09.19. 20:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.19. 20:46

Adalék vagy máshol

"Ferenc József megkoronázása" c. alkotás fotói

Kolarz Ferenc rajza a Koronázási Emlékkönyvben
Alkotó
Székely Bertalan (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
186638
Forrás
http://mek.oszk.hu/09800/09839/09839.pdf
Feltöltve
2014.11.12. 16:33
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.12. 16:33
Kolarz Ferenc rajza a...Teljes szövegKolarz Ferenc rajza a Koronázási EmlékkönyvbenKevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.07.12. 14:05
Megérintettem a "Ferenc József megkoronázása" alkotást
14.11.12. 17:10
A "Ferenc József megkoronázása" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.12. 17:07
Szórád Péter publikálta "Ferenc József megkoronázása" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.