Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde

Sukoró, Fő utca 63.
További képek a Fotólistában

Sukoró
Fő utca 63.
Az alkotás a református templom előtt található.

Felállítás2014. szeptember 28.

Aerdna
2014.09.29. 19:35
2014. szeptember 28-án vasárnap 16.30 órakor felavatták Sukorón a Batthyány Lajos miniszterelnök és Móga János altábornagy sukorói haditanácsbeli találkozását bemutató szoborkompozíciót.

A 166 évvel ezelőtti, 1848. szeptember 28-i sukorói haditanács során Móga János altábornagy felelőtlenségnek tartotta Jellasics seregének megtámadását, mivel véleménye szerint a tizenötezer, rosszul kiképzett katona esélytelen az ellenség közel negyvenezres hadával szemben. „Mógát gyávának és hazaárulónak nevezték, aki válaszképpen visszaadta tisztségét, és kardját az úrasztalára tette.” Erre reagált Batthyány Lajos, tájékoztatva a jelenlévőket, hogy Jellasics nem hajlandó tárgyalni, és rövid időn belül támadást kezdeményez. Így született meg a döntés, ha a támadás bekövetkezik, akkor ellenállnak. Móga kardját visszavette, és „vezényletével másnap a honvédség megverte a háromszoros túlerőben lévő ellenséget”.

Az avatáson megnyitó beszédet Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester, ünnepi beszédet L. Simon László államtitkár mondott. Jelen volt továbbá Tessely Zoltán országgyűlési képviselő.

A szoboravatást követően megemlékezést és ökumenikus imát tartottak a sukorói református templomban. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, majd dr. Hermann Róbert főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos igazgatóhelyettese mondott beszédet a megemlékezés alkalmával.
Források:
http://www.honvedelem.hu/nyomtat/46694
http://feol.hu/hirek/batthyany-es-moga-alakja-bronzba-ontve-1649482

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181572
Feltöltve
2014.09.29. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:23

181573

181574
Feltöltve
2014.09.29. 19:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

181575
Feltöltve
2014.09.29. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:24

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181576
Feltöltve
2014.09.29. 19:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

181577

181578
Feltöltve
2014.09.29. 19:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:25

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181579
Feltöltve
2014.09.29. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125

181580
Feltöltve
2014.09.29. 19:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:25

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181581
Feltöltve
2014.09.29. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:26

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181582
Feltöltve
2014.09.29. 19:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:26

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
181583
Feltöltve
2014.09.29. 19:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.29. 19:27

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
251662
Feltöltve
2016.09.05. 10:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 16.09.05. 10:23

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
315504
Feltöltve
2018.06.19. 10:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ100/10 • 1/1600 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 18.06.19. 10:33

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
316341
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.28. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.28. 22:39
2017. augusztus

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
316342
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.28. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.28. 22:40
2017. augusztus

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
316343
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.28. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

316344
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.28. 22:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.28. 22:41
2017. augusztus

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
316345
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.28. 22:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.28. 22:43
2017. augusztus

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
484780
Feltöltve
2022.04.19. 00:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/400 • 26.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.19. 00:05

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
484783
Feltöltve
2022.04.19. 00:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.19. 00:09

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
484781
Feltöltve
2022.04.19. 00:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.19. 00:05

"Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sukoró
Feltöltő
Azonosító
484784
Feltöltve
2022.04.19. 00:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/800 • 30.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.19. 00:09
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.04.19. 00:09
2 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
22.04.19. 00:05
3 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
18.06.28. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
18.06.28. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
18.06.28. 22:40

18.06.28. 22:39
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
18.06.19. 10:33
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
17.08.16. 17:49
Megérintettem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" alkotást
16.09.05. 10:23
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" műlaphoz
14.09.29. 19:35
Aerdna publikálta "Batthyány Lajos és Móga János párbeszéde" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.