Jel a Golgota téri kápolna helyén

Budapest, VIII. kerület, Golgota tér

Sétálj el a Golgota térre és annak a Delej utcához közelebb eső részén,...Teljes szövegSétálj el a Golgota térre és annak a Delej utcához közelebb eső részén, a kolónia épületei előtt megtalálod az emlékjelet.Kevesebb szöveg

Felállítás2013. augusztus 20.

ocsovai andrás
2014.01.30. 15:57
A jelet alkotó művész szavai:

"meghívásos pályázatról beszélhetünk. A Százados út művésztelep két alkotóját hívták meg a pályázatra: Szanyi Pétert és engem. Mindketten évtizedek óta dolgozunk a művésztelepen. A pályázatot megnyertem, így én csinálhattam meg azt a bizonyos emléket, amely a Golgota téri felrobbantott kápolna emlékére állíttatott. A kápolna melletti keresztút szinte búcsújáró helynek számított. Tehát valamikor szép, ápolt környék volt a mai Golgota tér ezzel a parkkal, s bízom benne, hogy ezután jobban gondozzák a területet, s rehabilitálják. Az anyagról tudni kell, hogy egy 30-40 centiméteres magas 400x400 centiméteres podeszten, fekete gránittal burkolt dobogón áll a fakereszt, ami nem tömör fa, hanem belső vasszerkezetre van felépítve. A kettős kereszt 7 méter magas, vasdíszítéssel kombinálva. Az önkormányzattal együtt döntöttük el a helyszínt, mert a kápolna tengelye ott állt, ahol ezt a kettős keresztet elhelyeztük. Eleinte 6 méteres magasságról volt szó, de azt keveseltem, ezért 7 métert indítványoztam, bár emiatt több engedélyeztetési eljárás késleltette a kereszt felállítását. Ez is egy jelszerű plasztika, ahogyan az 1987-es acélplasztikám, a Nemzetközi Kamionparkolóban, ami a forgást jelképező forma.http://www.kozterkep.hu/~/16197/jelszeru_plasztika_budapest_mihaly_gabor_1987.html A Kanyarulatok festett acélplasztikám pedig 1986-tól áll a Hungaroringen.http://www.kozterkep.hu/~/14863
(Csongrád): http://www.kozterkep.hu/~/17799/kapcsolatok_csongrad_mihaly_gabor_1985.html
Két Szent Korona-szobromat is jelnek szántam – 15 méteres magasban állnak Szarvason http://www.kozterkep.hu/~/7531/ezredeves_emlek_szarvas_mihaly_gabor_2000.html és Balatonvilágoson.http://www.kozterkep.hu/~/46/szent_korona_balatonvilagos_mihaly_gabor_2000.html Mindkettő emlékeztet a magyarság múltjára. Remélem, hogy ez a kettős keresztős kereszt is megállásra készteti az embereket, s emlékeztet minket keresztény hagyományainkra."

Hómentes fényképeket az "idő" múltával pótolom.
(A hat "Szoborlap" hivatkozást, linket a lap készítője helyezte el az idézetben.)
Források:
http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2013/szeptember/06/15.htm

Cím alapján hasonló

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
156539
Feltöltve
2014.01.30. 15:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.01.30. 15:12

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
156541
Feltöltve
2014.01.30. 15:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.01.30. 15:44

156542

156543
Feltöltve
2014.01.30. 15:45

ocsovai andrás 14.01.30. 15:45

156544

156545
Feltöltve
2014.01.30. 15:45
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.01.30. 15:45

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201809
Feltöltve
2015.04.11. 20:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.04.11. 20:07

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201807
Feltöltve
2015.04.11. 20:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.04.11. 20:02

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201808
Feltöltve
2015.04.11. 20:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ87/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.04.11. 20:05

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201806
Feltöltve
2015.04.11. 20:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.04.11. 20:01

"Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
201814
Feltöltve
2015.04.11. 20:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.04.11. 20:21
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.04.11. 20:21
1 új fotót töltöttem a "Jel a Golgota téri kápolna helyén" műlaphoz!
15.04.11. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Jel a Golgota téri kápolna helyén" műlaphoz!
15.04.11. 20:05
1 új fotót töltöttem a "Jel a Golgota téri kápolna helyén" műlaphoz!
15.04.11. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Jel a Golgota téri kápolna helyén" műlaphoz!
15.04.11. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Jel a Golgota téri kápolna helyén" műlaphoz!
14.01.30. 15:57
ocsovai andrás publikálta "Jel a Golgota téri kápolna helyén" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.