Az újpesti Blaha Lujza utcában álló, vörös homokkő épület a magyarországi ipari építészet egyik igen jelentős alkotása. Id. Janáky István 1942-ben nyertes terve a rákövetkező évben valósult meg, és egészen az iparág megszűnéséig az újpesti Magyar Pamut Rt, később Vállalat munkásnőotthonaként szolgált. (Janáky tervezte ezekben az években a megújuló gyárépületet és a vállalat orvosi rendelőjét is.) Eredeti funkciójának elvesztése után az újpesti önkormányzat vállalkozási formában Fecskeházat alakított ki benne, fiatal családok első önálló lakáshoz jutásukig itt, az épületben kialakított kis lakásokban kaphatnak helyet; ezt az intézményt 2002. augusztusának végén avatták fel.

Az épület eredeti funkciójához illeszkedik a vörös mészkőből készült, kb. 280 x 180 cm méretű, négy női alakot, szövőnőket ábrázoló dombormű is. A forrásban megadott cikkből kiderül, hogy eredetileg nem erre nézhetett, valószínűsíthetően az udvarból nyíló bejárat mellett, mostani helyétől néhány méterre állhatott, és a felújításkor fordíthatták a domborművet az utca felé.

Sok fejtörést okozott az alkotó személyének megtalálása is, noha jobb oldalt, lenn kiolvasható szignó van, négy betű látszik, de hogy hárombetűs vezetéknevet és a keresztnév kezdőbetűjét vagy pedig valóban Boda Gábort takarja a bevésés, aki családnevének negyedik betűjét gyakran forgatta el ilyen módon, ez nem egészen egyértelmű (ráadásul a tábla épp ezen a helyen enyhén sérült). Fő érvem az, hogy Boda Gábor ekkoriban gyakran dolgozott együtt a korszak kiemelkedő, vele kortárs építészeivel (Molnár Farkas minden épületére került munkája, Rimanóczy Gyulával is több ízben működött együtt stb.). Fő ellenérvem pedig stíluskritikai, Boda épületdíszítő domborművein is inkább a fiktív magyar mitológia ábrázolásmódjához és sajátosan kialakított stíljéhez alkalmazkodik ekkoriban; későbbi domborművein is van egyfajta geometrikus modernizmus, aminek itt semmiféle jele nincs. De elképzelhető, hogy az időszak egyik legvirágzóbb, legtőkeerősebb könnyűipari vállalkozásának tulajdonosai, a megrendelők itt nemcsak tematikailag, hanem stilisztikailag is a szokásosnál jobban kötötték meg a szobrász kezét.

A műlap elkészítéséhez külön köszönöm Szeifert Natália segítségét.

Kalaposlány hozzászólása egyérteműen eldönti a leírásban is megfogalmazott dilemmát: az alkotás nem Boda Gáboré, hanem Borbereki Kovács Zoltáné. Egyik szemem sír (egy Boda-domborművel kevesebb lett az oldalon), a másik meg nevet, mert újra bebizonyosodott, hogy egy komoly szobrász a munkáin, a stílusán, az eljárásain keresztül is megkülönböztethető a többitől.

---