Vereb
Berényi út
Az alkotás az általános iskola előtt található.

Avatás2002. október 5.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2013.05.30. 20:01
2002. október 5-én Vereben az általános iskola előtt felavatták az intézmény névadójának, verebi Végh János zongoraművésznek a domborművét. Az iskola egy évvel ezt megelőzően, 2001-ben nyitotta meg kapuit, amikor az ünnepélyes évnyitó-avató ünnepség keretében felvette verebi Végh János nevét.

Az alkotás mészkő talapzatának felső része egy élére állított zongora, az alsó része pedig hullámzó kottát szimbolizál, melynek felirata:
Verebi Végh János (1845-1918)

Verebi Végh János az Országos Zeneakadémia alelnöke volt, az akadémia elnökévé választott Liszt Ferenc tartós és gyakori távolléte esetén az elnököt helyettesítette, és aki az ügyek intézését – gyakorlatilag ügyvezető elnökként – 1887-ig végezte. Tagja volt a Zeneakadémia felügyelő bizottságának a 1880-as években, 1887-ben kúriai bíró lett. Jogot végzett, de egész életében zenével foglalkozott: számos vokális, zongora és kamarazene műve jelent meg nyomtatásban, kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárban találhatók.

1853. május 9-én a verebi-lovasberényi út javításakor talált honfoglaláskori sírhelyre bukkantak, ahol verebi Végh János földbirtokos felállíttatta a Pogánykövet (lásd: http://www.kozterkep.hu/~/17891/emlekkapu_vereb_dr_molnos_levente_2010.html ). Ez volt az első olyan honfoglaláskori lelet, amelynek helyét megjelölték, előkerülését kőbe vésett felirattal örökítették meg. A sír szakszerű feltárása Érdy János és verebi Végh János közreműködésének köszönhető, a sírban talált leletek ma megtekinthetők a Nemzeti Múzeumban. A lelet többek között azért is nevezetes, mivel a sírban egy lovas vitéz maradványait találták, mellette zabla, kengyelvasak, ezüstszegek és boglárok kerültek elő, melyek a lószerszámot díszítették, továbbá ezüstgyűrűt és bronz ékszereket, hat nyílvasat és tizenkét ezüst érmét találtak, ez utóbbiak mindegyikét 875 és 924 között verették. A vitézt felszerszámozott lovával együtt temették el. A vitéz – egy sebesülés utáni operációt túlélő férfi – koponyája trepanált volt, akinek a fejsebét egy ezüstlemez védte.
Források:
Rácz Hilda: A Végh-kúrián őrizték a legnagyobb gyűjteményt
Fejér megyei hírlap 47. évf. 232. sz. (2002. okt. 4.) p. 7.
Rácz Hilda: Ahol iskola nincs, jövő sincs
Fejér megyei hírlap 46. évf. 206. sz. (2001. szept. 3.)
http://velenceito.info/telepulesek/vereb/
http://www.vereb.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=35
További linkek
Verebi Végh János életéről: http://www.vereb.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=35

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Verebi Végh János" c. alkotás fotói Vereb településről

Feltöltő
Azonosító
139537
Feltöltve
2013.05.30. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.05.30. 19:39

"Verebi Végh János" c. alkotás fotói Vereb településről

Feltöltő
Azonosító
139538
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.05.30. 19:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

139540

139541
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.05.30. 19:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.05.30. 19:40
2005. január

"Verebi Végh János" c. alkotás fotói Vereb településről

Feltöltő
Azonosító
139542

139543
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.05.30. 19:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Aerdna 13.05.30. 19:41
2005. január

"Verebi Végh János" c. alkotás fotói Vereb településről

Feltöltő
Azonosító
139544

139545
Feltöltve
2013.05.30. 19:42

Aerdna 13.05.30. 19:42

"Verebi Végh János" c. alkotás fotói Vereb településről

Feltöltő
Azonosító
139546
Feltöltve
2013.05.30. 19:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.05.30. 19:43
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.09.29. 12:54
Megérintettem a "Verebi Végh János" alkotást!
13.05.30. 20:01
Aerdna publikálta "Verebi Végh János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.