A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság

Budapest, V. kerület, Szabadság tér 8-9.

Budapest
V. kerület, Szabadság tér 8-9.
Az épület Szabadság tér felé eső homlokzatán, a két allegorikus nőalakot követő falszakaszon.

Felállítás1904

Göröntsér Vera
2013.05.30. 21:50
A valamikori Osztrák-Magyar Bank (jegybank) épületét Alpár Gyula tervezte. Ahogy olvasom: "Az ornamentikában érdekesen keveredik a historizmus és a szecesszió" – holott Alpár alapvetően historizáló építésznek ismerik.

Az első emelet magasságában az: "...épület homlokzatain a talapzatot lezáró párkány felett reliefsor fut körbe", a századforduló gazdasági és művészeti ágainak realista, vagy alkalmanként allegorikus megidézése. Az itt szereplő témák egyike a mezőgazdaság.

A forrás az ide vonatkozó részt a következőképpen írja le: "A magyar tájra való utalás (hiszen a jelképrendszeren belül ennek nyilvánvalóan meg kell jelennie) a mezőgazdaság jelenetein, Markup Béla alkotásán látható, a juhász és a pásztor a többi reliefnél romantikusabb, részletezőbb ábrázolás, alakjuk a múlt századi, falusi idilleket festő zsánerképekről ismerős."
Források:
Gerle János: A pénz palotái című (A mi Budapestünk sorozat; 1994)

Cím alapján hasonló

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139438
Feltöltve
2013.05.29. 15:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:21

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139439
Feltöltve
2013.05.29. 15:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:21

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139440
Feltöltve
2013.05.29. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:22

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139441
Feltöltve
2013.05.29. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

139442
Feltöltve
2013.05.29. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

139443
Feltöltve
2013.05.29. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:22

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139444
Feltöltve
2013.05.29. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:23

139445

139446
Feltöltve
2013.05.29. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

139447
Feltöltve
2013.05.29. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

139448

139449
Feltöltve
2013.05.29. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.29. 15:23

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231586
Feltöltve
2016.02.08. 22:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.08. 22:02

"A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231587
Feltöltve
2016.02.08. 22:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.08. 22:03
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.02.18. 19:15
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" alkotást
18.11.15. 16:35
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" alkotást
17.07.16. 15:03
Megérintettem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" alkotást
16.02.08. 22:03
1 új fotót töltöttem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" műlaphoz
16.02.08. 22:02
1 új fotót töltöttem az "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" műlaphoz
13.05.30. 21:50
Göröntsér Vera publikálta "A Magyar Nemzeti Bank domborművei – Mezőgazdaság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.