Budapest, VIII. kerület, Múzeum körút 4/a.

Alternatív, helyi címek:Az ELTE épülete timpanonjának szoborkompozíciója - 1.

Budapest
VIII. kerület, Múzeum körút 4/a.
Az ELTE Bölcsészettudományi Egyetem: "A" épület Múzeum körúti...Teljes szövegAz ELTE Bölcsészettudományi Egyetem: "A" épület Múzeum körúti homlokzatán – a bal oldali timpanonbanKevesebb szöveg

Felállítás1885

Göröntsér Vera
2013.01.30. 12:05
Ritkán járok erre, ha mégis, akkor villamossal. Ki tudja, mikor volt már, hogy felnéztem erre az épületre. Most azonban a szemközti antikváriumokat jártam, feltűnt a két timpanon. A gép nálam volt, élvezettel fényképeztem az októberi kivételes napsütésben.

Hazaérve izgatottan kerestem. Elsőre az ELTE BTK korábbi (szerencsére még elérhető) oldalán a Trefort-Kert magazin egy számában találtam ide vonatkozó információt.
Az 1885-re elkészült építkezésre Trefort Ágoston adott megbízást Weber Antal építésznek. Ide költözött a természetrajzi, azaz a állat- és ásványtani intézet, ami akkor még az orvosi karhoz tartozott.
A két timpanonról: "A pompás épület homlokzatainak fényét a timpanonok szoborcsoportjai is emelték (amelyeket Fessler Leó vagy Hentsch Ignác készített)." Forrásként egy korabeli cikket: "Hőgyes Endre által 1896-ban írt könyv" és egy kicsit későbbi (1900) "a Divald műintézetben a magyar egyetemek épületeiről készült háromkötetes album"-ot jelölik.

Bennem azonnal megfogalmazódott: Hentsch nem lehet. Elég nagy gyakorisággal forgattam már Róna József könyvét. Hentschnél (nála és itt, a lapon Hensch) tanonc volt és Fessler műtermében is dolgozott, képekkel is illusztrálva ír róluk (v.ö. még a lapon látható alkotásokkal is). De nem támaszkodhatok csak személyes benyomásokra, így tovább kerestem.

Már korábban is kerestem az épület leírását Déry Attila könyvében, de most, az alkotók nevéből indultam ki. A Fesslerről szóló bemutatásból idézem: "Medvey kérdőjellel közli, hogy a... Weber Antal tervezte egyetemi épület két tympanon-szoborcsoportját is Feszler alkotta. Ez, tekintve a szobrok kvalitását és azt a tényt, hogy olyan színvonalú szobrászt, aki a kortársak között e művekhez méltó tehetséggel rendelkezett (...), nem találhatunk,... elfogadható feltételezés és egyszersmind valószínűbb állítás..." Ezzel megerősítést kaptam.

A timpanonokban elhelyezett két szoborcsoport témája kapcsolódik az épület eredeti rendeltetéséhez: itt állattan, míg a kapcsolt műlapon bemutatott alkotás minden bizonnyal az ásványtant reprezentálja.
Jól megnézve ezt a csoportot, szinte bizonyíték a feltételezésre, itt az állattan tudományágát, alanyait és kísérleteire utaló tárgyakat ábrázolja a művész. A két csoport struktúrája igencsak hasonló. A szereplők mások, de ez a kompozíció talán egyértelműbb, jobban értelmezhető a szándék.

A középpontban lévő nőalak (öltözéke egy lepel, de fején magyaros díszítésű pártát visel) itt egyik kezében egy galambot tart, másikban óriási könyv, lábánál a korabeli tudományos kutatás szimbóluma, egy koponya látható. A csoport két oldalán különféle állatok illusztrálják a választott témát: krokodil, hal, más vízi teremtmények, a másik oldalon viszont egy sas és egy szépséges oroszlán (amit viszont az utcafrontról, szabad szemmel talán soha nem vennék észre).
Források:
A füvészkerttől az ásványtani múzeumig: http://exbtk.elte.hu/download/Trefort_kert/Trefort%20magazin%20nezegetos-vegso-k.pdf 66. o.-tól
Déry Attila: Budapest, eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - Műemlékvédelem I.; 1991.)
Róna József: Egy magyar művész élete; megjelent 1929-ben, az Atheneum Nyomda kiadásában; elektronikus elérhetősége: http://mek.oszk.hu/09200/09272/index.phtml

Kapcsolódó
Ásványtan

Cím alapján hasonló

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129701
Feltöltve
2013.01.28. 17:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.28. 17:36

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129747
Feltöltve
2013.01.30. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:04

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129756
Feltöltve
2013.01.30. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:06

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129752
Feltöltve
2013.01.30. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:05

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129753
Feltöltve
2013.01.30. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

129755
Feltöltve
2013.01.30. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

129748
Feltöltve
2013.01.30. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:05

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129749
Feltöltve
2013.01.30. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

129751
Feltöltve
2013.01.30. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

129757
Feltöltve
2013.01.30. 09:16

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:16

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129754
Feltöltve
2013.01.30. 09:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:06

"Állattan" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129750
Feltöltve
2013.01.30. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.01.30. 09:05
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.03.29. 13:39
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
18.10.29. 16:32
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
18.09.13. 10:23
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
18.02.02. 11:40
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
17.10.26. 08:09
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
16.12.19. 08:36
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
15.02.20. 08:14
Megérintettem az "Állattan" alkotást!
13.01.30. 12:05
Göröntsér Vera publikálta "Állattan" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.