Felszálló madár
Külön fejezetet érdemel az új szállodarész koncepciója. Az építész, Vékony Péter, ragaszkodott a beomlott csarnok újjáépítéséhez. A régi uszodacsarnokban ma a hall idézi annak hangulatát – újragyártva a boltívek bronzborítása, a márvány lépcsők lapjai, és az alumínium korlátborítások is.
Ezzel azonban a megidézett múlt nem ér véget. Üvegfal osztja ketté a régi csarnokot, így a szálloda halljának folytatásaként, kívül egy átrium került kialakításra. Itt folytatódik a belső oszlopsor, de a bronzborítást nyers beton váltja fel, ami már a romos fürdőt idézi.
A Gaál Endre által megálmodott üvegszobor anyaga olvasztott üveg. Egy óriás-kavicsokkal "feltöltött" medencében áll (a színek maguk és elhelyezésük is gondos "forgatókönyv szerint" megválogatva), minden eleme felfelé ível... mint a gondolat, mint a madár.
Úgy gondolom, nyáron ebben a medencében víz is lehet, de sajnos én már tél-előn jártam ott.
Az itt látható további üveg-munkák – mint ahogy többségében a szálló más területein is – szintén Gaál Endre nevéhez fűződnek. Az ugyancsak olvasztott üvegből készült, "sejtelmesen kékes színű tető" a régit idézi, csak éppen már nem húzható el.
A szobor beazonosításához, a szállótól kaptam segítséget, amit – mint a szívélyes fogadtatást is – ezúton is köszönök.
http://epiteszforum.hu/hungaria-furdo-es-a-hotel-zara-hiteles-tortenet-egy-kiveteles-hazrol-es-egyuttmukodesrol
http://nol.hu/kult/iktio_kentaur_a_dohany_utcaban
http://www.continentalhotelbudapest.com/hu/podmaniczky-dij-2010/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a4719c72e4366e30a89a4a0610795247_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b93055f59e71ded7f91bae15d89622a1_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/834ec92465bec00dae236ee843c6ac99_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2138b9c7ba74cf54117c2bc7e059abfd_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7815f6f415383df977621f1cca156720_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8e15f284a7d29c8ad00a10b9fa6a5292_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e60f44db2c5248ea1b3ef8fb99356a17_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ba8262dd65b733f7220ae9887196abd1_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ece352a37e215bd2de53e9496103e7f5_4.jpg)
"Felszálló madár" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!