Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata
Az egykori fürdőből kevés maradt, de az új szálloda építtetői, és a felújítást végző team legfőbb törekvése, az egykori értékek megőrzése, ill. helyreállítása, de legalábbis látványának, hangulatának felidézése volt, ami példának tekintendő.
Mint olvasható, a kapuzat feletti domborművet sikerült megmenteni, de magát a rézdomborításos kaput rekonstruálni kellett, mint ahogy a homlokzatot díszítő rézdomborításos reliefeket is.
A kapuzat domborművének főszereplője a források szerint az "Iktió kentaur"... sok munkát okozott. Nem találtam olyan leírást, amiben a téma ebben a formában megfogható lenne.
Az általánosan használatos alakban Ixiónt, a fiatal lapita királyt említik, akit a kentaurok apjának tartanak. A történet érdekes: Héra keresett magának párt, amikor megunta férje, Zeusz kicsapongásait. Ixión szerelemmel viszonozta a közeledést. Zeusz azonban megtudta, mi készül és egy felhőből megformázta Hérát. A "beteljesülés" így egy felhő-istennővel történt. A "vad románcból született” Kentaurosz. Az ő későbbi kalandjainak is köszönhetően (ahol már nem felhőből formált istennők szerepelnek) születnek meg a félig ember, félig ló alakban ismert kentaurok.
A nol.hu cikkében olvasható összefoglaló Bor Ferenc művészettörténészt, a restaurálás irányítóját idézi: "a homlokzat szobordíszei (...) Krisztián Sándor alkotása". Én közel biztos vagyok abban, nem lett megosztva a feladat, a homlokzaton szereplő valamennyi díszítés, így ez a domborítás is az ő nevéhez kapcsolható.
Ugyanakkor a Magyar Építő művészet korabeli, (1910. évi, 3.) száma a kapuzat képénél a tervezőt, Ágoston Emilt jelöli, ezért mindkét nevet jónak tartottam feltüntetni.
A rekonstrukció Süttő József munkája.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kentaurok
http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=article&id=15199
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b2f977c7fd668694092dd1a497863ad8_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f3d0a76714a771f0b9ac9f1ce92d5ab1_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5496b8db9b979c719583d7d2936dd012_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0799fed70a5ecd5bdae435a0f4aa122f_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eea67e2f54dd80e54aa2fc4c3e111753_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c6716612dd407f902a7fd933e7dd094b_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b2c7ae49eea47c456dc3e6108d94dec1_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c3e746bf622ac2c83f513d996ca2cbf5_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8c542bbd622ec2619fb234ba7f7e07b7_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1a5614845d253a89d120e37ede06ced_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dc9965bbca99aa9faa56010a77359b10_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c8fb3a6bebe57f6cdb1db2ec3b5a2776_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/088af4c59d59f6882a5009551eac43cf_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d4ce8df2e640123d81c5101456c241b5_4.jpg)
"Az egykori Hungária fürdő domborműves kapuzata" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/125 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1eebfa07a857cc31b3dcdd0ab9312316_4.jpg)