Rege a csodaszarvasról 1. szint

Budapest, XI. kerület, Szent Gellért tér 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Szent Gellért tér 1.
A Hotel Gelllért emelet felé vezető lépcsőfordulójában.

Készítés1993

Bozó Gyula (festőművész)
Marjanovic Straja (üvegművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.09.03. 10:35
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából szervezett egyik program keretében jutottam el a szállodába. A szecessziós környezet lenyűgöző! A lépcsőfordulókban elhelyezett, mesterségesen megvilágított ólombetétes üvegablakok azonban későbbi keletűek. Az első négy fordulót az Arany János által 'megénekelt' rege megjelenítésének, a legfelső fordulóban elhelyezett falat történelmi és egyházi nagyjaink megidézésének szentelték.
Mivel a mesterséges világítás sajnos nem működött a közbenső szinteken, úgy gondoltam, a regéből csak az első lépcsőfordulóban látható részletet mutatom be.

A történet: Hunor és Magyar, a 'két egytestvér', Ménrót (vagyis Nimród) fiai, akik feleségétől, Enéhtől születtek, ötven-ötven vitézzel vadászgattak a pusztán. Üldözőbe vettek egy nőstény gímszarvast, ami egyszer csak felbukkant előttük. A vadászat egészen napnyugtáig tartott, ekkor elveszítették a szemük elől. Éjszakára megszállnak ott, ahol voltak: a Kur vize mellett. Úgy tervezték, reggel hazaindulnak.

Kora hajnalban azonban újra feltűnt előttük a szarvas, tovább üldözték. Átúsztak utána a folyón, ahol egy sivatagos, kietlen tájra jutottak. Sajnálták ugyan, hogy idáig eljöttek utána, de reggelre újraéledt a vadászszenvedély és tovább kergették, egészen a tengerig. Ekkor a szarvasnak ismét nyoma veszett.

Ekkor döbbentek rá, hogy már a hazafelé vezető utat nem találják. Így hát elhatározták, hogy letelepednek ott, ahova értek, a vadban-halban bővelkedő területen. Később kisebb portyákra indultak. Egy ilyen alkalommal zeneszót hallottak. Belár és Dúl lányai táncoltak a zenére. A legények úgy határoztak, mindegyikük rabol magának egyet közülük. Dúl leányai voltak a legszebbek, ők lettek Hunor és Magor asszonyai, később gyermekeik is születtek. Hunor gyermekeitől származnak a hunok, Magyar gyermekeitől a magyarok.

A rege szövege az üvegfal két oldalán van feltüntetve.
'Száll a madár, ágrul ágra,
Száll az ének, szájrul szájra;
Fű kizöldül ó sirhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.

Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia....' Buda halála, Hatodik ének.: http://mek.niif.hu/00500/00597/html/bh03.htm#23_06

A fal jobb alsó sarkában Arany Jánost, a műeposzok költőjét is láthatjuk.

Forrás: http://olvasonaplo.sulihalo.hu/-olvasonaplo-kotelez-olvasmanyok-roviden-idezet-olvasonaplo-elemzes-szereplok-elemzese-konyv-jellemzese-idezetek-hangoskonyv-online-konyv-letoltes-online-konyvolvasas/2-arany-janos/3-arany-janos-rege-a-csodaszarvasrol-olvasonaplo-kotelez-olvasmanyok-roviden-olvasonaplo-elemzes-szereplok-elemzese-konyv-jellemzese-hangoskonyv-online-konyv-letoltes-online-konyvolvasas
További linkek
A Hotel Gellért története: http://www.danubiushotels.hu/hu/szallodak/magyarorszag/budapest/danubius_hotel_gellert/gellert_tortenete

Marjanovic Straja műhelyében (Új ember, 2002. június): (Az elektronikus elérhetőség eltűnt)

Cím alapján hasonló

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115964
Feltöltve
2012.08.10. 12:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:28

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115965
Feltöltve
2012.08.10. 12:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO400

115966
Feltöltve
2012.08.10. 12:29

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:29

115967
Feltöltve
2012.08.10. 12:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

115968
Feltöltve
2012.08.10. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:30

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115969
Feltöltve
2012.08.10. 12:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:30

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115970
Feltöltve
2012.08.10. 12:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115971
Feltöltve
2012.08.10. 12:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
115972
Feltöltve
2012.08.10. 12:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 12:34

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394370
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.02. 21:20

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394371
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • 5.9mm • ISO800

394372
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO1000

394373
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • 5.2mm • ISO800

394374
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 5.2mm • ISO500

394375
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.8mm • ISO800

394376
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 12.1mm • ISO3200

394385
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 25.3mm • ISO3200

Göröntsér Vera 20.02.02. 21:22

394381
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO640

394379
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 20.7mm • ISO800

394380
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/13 • 20.7mm • ISO1000

394383

394386
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • 25.3mm • ISO800

394387
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 18.1mm • ISO800

394384

394377
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • 12.1mm • ISO1600

394378
Feltöltve
2020.02.02. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • 12.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.02. 21:20

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394382
Feltöltve
2020.02.02. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.02. 21:22

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470222
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470223
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/15 • 20.5mm • ISO720

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470224
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/25 • 20.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470225
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO426

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470226
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO634

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470227
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/15 • 24.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470228
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/10 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470229
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO1146

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470230
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/15 • 13.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31

"Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470231
Feltöltve
2021.11.30. 17:31
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/24 • 2.3mm • ISO1257

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 17:31
Összesen 37 fotó

Műlap története

21.11.30. 17:31
10 új fotót töltöttem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" műlaphoz
20.02.02. 21:22
9 új fotót töltöttem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" műlaphoz
20.02.02. 21:20
9 új fotót töltöttem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" műlaphoz
19.03.29. 17:40
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
18.12.01. 16:14
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
18.11.04. 10:55
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
18.09.22. 12:19
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
18.06.03. 10:24
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
17.06.26. 18:18
Megérintettem a "Rege a csodaszarvasról 1. szint" alkotást
17.03.07. 11:36
A "Rege a csodaszarvasról 1. szint" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.03. 10:35
Göröntsér Vera publikálta "Rege a csodaszarvasról 1. szint" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.