Rege a csodaszarvasról 2. szint

Budapest, XI. kerület, Gellért tér 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Gellért tér 1.
A Gellért szálló 2. emeleti lépcsőfordulójában.

Készítés1995

Bozó Gyula (festőművész)
Marjanovic Straja (üvegművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.03.10. 18:45
Volt egyszer... réges-régen, a 2012-es évben, hogy erre jártam/jártunk egy bejárás alkalmából. Megcsodáltuk a szálló több érdekességét, majd megszökve a csoporttól felfedezésre indultunk. Nem volt titok a több szinten, a lépcsőfordulókat szépítő üvegablakok sora. Az alsó szinteken a cím szerinti ballada ábrázolása látható. Akkor az első szint volt megvilágítva, így csak annak ablakát töltöttem fel.
Most újra jártam ott, persze, más ügyben, de örömmel láttam, "máris" világot kapott a következő szint, de sajna, tovább most sem terjedt a fény. Akkor viszont fotózzunk, a következő 10 év talán megvilágítja a teljes legendát!
A kapcsolt lapon Arany János híres, sokszor, sokféleképpen feldolgozott, megjelenített alapművének teljes összefoglalója szerepel. Nem is tudom, hogy lehetne sűríteni "Hunor és Magyar, a 'két egytestvér', Ménrót (vagyis Nimród) fiai"-nak történetét, ahogy vadászat közben találkoznak a szarvassal és üldözték napnyugtáig. Másnap újra felbukkant, megigézve üldözték tovább, egészen a tengerig. Onnan idézve: "Ekkor döbbentek rá, hogy már a hazafelé vezető utat nem találják. Így hát elhatározták, hogy letelepednek ott, ahova értek, a vadban-halban bővelkedő területen. Később kisebb portyákra indultak. Egy ilyen alkalommal zeneszót hallottak. Belár és Dúl lányai táncoltak a zenére. A legények úgy határoztak, mindegyikük rabol magának egyet közülük. Dúl leányai voltak a legszebbek, ők lettek Hunor és Magor asszonyai, később gyermekeik is születtek. Hunor gyermekeitől származnak a hunok, Magyar gyermekeitől a magyarok."
A második szint üvegablaka a boldog vég felé tartó ifjak történetét mutatja. Jelen van a szarvas is (még), de a jelenet nagyobb része a lányok kiválasztásáról, a vonzó vigalomról szól: Két kis ablakrészen szerepel az Arany-idézet, ill. annak része. Én az idevágó részt idézem:
"Puszta földön, sík fenyéren
Zene hallik sötét éjen,
Zene, síp, dob, mély vadonban,
Mintha égből, mint álomban.
.....Tündér lyányok ottan laknak,
.....Táncot ropnak, úgy mulatnak.
.....Szőve ködbül sátoruk van:
.....Ugy mulatnak sátorukban.
Férfi egy sincs közelébe';
De a földi lyányok szépe,
Lyányai Belárnak, Dúlnak,
Tündérséget ott tanúlnak.

Dúl királyé, legszebb, kettő;
Agg Beláré tizenkettő;
Összesen mind: száz meg kettő
A tündérré válni kezdő.
.....Kemény próba: férfit ölni,
.....Kilenc ifjat megbüvölni,
....Szerelemre csalogatni,
....Szerelemtől szűz maradni./
Így tanulnak tündérséget,
Szívszakasztó mesterséget:
Minden éjjel számot adnak,
S minden éjjel úgy vigadnak...."

Cím alapján hasonló

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399114
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:32

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399115
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • 13.6mm • ISO800

399116
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 36.6mm • ISO800

399105
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • 6.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:25

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399095
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:25

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399096
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • 21.4mm • ISO3200

399097
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 21.4mm • ISO3200

399098
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 18.8mm • ISO3200

399099
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/10 • 46.1mm • ISO800

399100
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 24.5mm • ISO800

399106
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 18.8mm • ISO800

399107
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 15.9mm • ISO800

399108
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO800

399109
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • 15.4mm • ISO1000

399110
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 27.8mm • ISO3200

399111
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 27.8mm • ISO3200

399112
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 22.2mm • ISO3200

399101
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 24.5mm • ISO3200

399113
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.3mm • ISO3200

399103
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 24.5mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:25

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399117
Feltöltve
2020.03.09. 11:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:32

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399094
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 5.9mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:25

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
399102
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 24.5mm • ISO1000

399104
Feltöltve
2020.03.09. 11:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • 8.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.09. 11:25

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470232
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO1064

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470233
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO1146

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470234
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/15 • 26.8mm • ISO450

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470235
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/15 • 26.8mm • ISO400

470236
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 6.2mm • ISO1538

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470237
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/15 • 26.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470238
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/30 • 57.1mm • ISO450

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470239
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 6.2mm • ISO1561

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38

"Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. alkotás fotói

Alkotók
Bozó Gyula (festőművész)Marjanovic Straja (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470240
Feltöltve
2021.11.30. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/15 • 30.3mm • ISO560

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.30. 18:38
Összesen 33 fotó

Műlap története

21.11.30. 18:38
9 új fotót töltöttem a "Rege a csodaszarvasról 2. szint" műlaphoz
20.03.10. 18:45
Göröntsér Vera publikálta "Rege a csodaszarvasról 2. szint" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.